Meghalt Mód László

Korábbi munkahelye osztotta meg a megrendítő hírt.

Meghalt a tatabányai Szent Borbála Kórház pszichiátriai osztályának egykori osztályvezető főorvosa – közölte a hírt az egészségügyi intézmény pénteken a közösségi oldalán.

Mód László a pécsi egyetemi tanulmányai befejezése után a világhírű Grastyán intézetben kezdte pályafutását, ahol megalapozta rendkívül széleskörű tudását az idegrendszerrel és általános élettannal kapcsolatban.


Az orvos Székesfehérváron, majd a Budapesten, a Honvédkórházban is dolgozott, ahonnan a Pszichiátriai Klinikára vezetett az útja, onnan pedig a tatai pszichiátria élére. 2013-tól a tatabányai kórház pszichiátriai osztályának vezetőjeként tevékenykedett, amíg egészsége engedte.

A megemlékezésből kiderül az is, hogy Mód László a magyarországi biológiai pszichiátria egyik úttörője volt.

Szenvedélyesen oktatott, betegeit is edukálta. Halálával kivételes felkészültségű orvost, kollégát veszítettünk el

– olvasható a Szent Borbála Kórház bejegyzésében. 

2025. január 10. 17:38
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...