
Négy csecsemő holttestét találták meg egy nő házában
A biztonság ára azonban drámai módon megemelkedett. Drezdában, amelyet gyakran a „karácsony fővárosaként” emlegetnek, a híres Striezelmarkt és több magánkézben működő vásár is a csőd szélére sodródott. Míg korábban a szervezők körülbelül 800 ezer eurós költségvetéssel számolhattak, idén ez az összeg akár 4 millió euróra is nőhet a hatósági előírások és biztonsági fejlesztések miatt.
A rendőrség ráadásul további korlátozásokat és kisebb rendezvényterületet követel, hogy ellenőrizhető maradjon a forgalom. A szervezők szerint ezzel a hagyományos karácsonyi hangulat kerül veszélybe, hiszen a városlakók és a turisták számára egyre kevésbé élvezhető a fesztivál, amelyet most inkább fegyelmezett, szigorúan őrzött eseményként írnak le.
A vásárok jövője bizonytalanná vált: több német városban már most felmerült, hogy a biztonsági költségek miatt idén elmaradhatnak vagy jelentősen visszafogott formában rendezik meg az adventi programokat.
A német sajtó szerint a döntéshozók nehéz helyzetben vannak – miközben a terrorfenyegetettség valós, a karácsonyi vásárok elveszítik azt a közösségi, kulturális jelentőségüket, amely évtizedek óta a német ünnepi időszak egyik legfontosabb szimbóluma.
Korábbi tartalom:

Négy csecsemő holttestét találták meg egy nő házában

Felgyújtotta házát egy férfi, két kisgyerek égett benne

Zelenszkij: Soha nem elég. Akkor lesz elég, ha véget ér a háború

Összeütközött két vonat, rengetegen sérültek meg

A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak a közeledő szupertájfun érkezése előtt

Sikítófrászt fog kapni Ursula von der Leyen és Zelenszkij, ha meglátják ezt a térképet!

Tragikus tűzvész egy parfümraktárban: hatan meghaltak, öten megsérültek

Sokkoló fordulat: Elítélték Angliában a nőt, aki azt állította, ő Madeleine McCann, mégsem megy börtönbe

Biztosítási pénzért gyújtotta fel a mosókonyháját egy 29 éves férfi

Többen életüket vesztették egy balesetben az erőműben

Rossz címet adtak meg egy takarítónőnek, ahogy ajtót nyitott, lelőtték

Lefejezte ismerősét egy nő, majd bőröndbe rejtette maradványait