
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Tiszás rémhírterjesztés! Amit Magyar Péter mond, az egy abszurd választási kamu! Csádi misszió nincs, katonák Csádba nem mennek. Minden ezzel ellentétes állítás durva rémhírterjesztés!
– írta legfrissebb Facebook-posztjában Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter a Tisza Párt elnökének alaptalan vádjaira reagált - számolt be a Magyar Nemzet.
A tárcavezető kiemelte: Egy olyan párt elnöke terjeszt rémhíreket, aki be akarja vinni Magyarországot az ukrán háborúba. Pénteken a Honvéd Vezérkar főnöke, Böröndi Gábor is közzétett egy nyilatkozatot a Magyar Honvédségnél uralkodó helyzetről. Elmondása szerint a haderőfejlesztés eredményeképpen az elmúlt tíz évben a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium és háttérintézményei, valamint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat egyaránt jelentős fejlődésen ment keresztül.
Az MH közleménye kiemeli: a 2010-es évek elején elavult technikából, pénzhiányból és alacsony morálból indult a folyamat. Az ismert haditechnikai eszközbeszerzéseken túl az infrastruktúra fejlesztése is megkezdődött – nemcsak a szolnoki laktanyaépítésre kell gondolni, hanem azokra a beruházásokra, amelyek a katonák elhelyezési körülményeinek javítására irányultak.
A katonák felszerelése és fegyverzete az elmúlt években megújult, ami biztosítja az előírt feladatok ellátását: a haderőben csak olyan feladatot adunk, amelyhez a feltételeket biztosítjuk, és kiemelt figyelmet fordítunk az ellátás színvonalának fejlesztésére – tette hozzá a Honvéd Vezérkar főnöke.
Böröndi Gábor kiemelte: nincs érvényes csádi szerepvállalásról szóló politikai döntés, így nem folyik a művelet katonai tervezése. A csádi misszió kapcsán a parlamenti felhatalmazás 2025. december 31-én lejárt.
A Honvéd Vezérkar főnöke szerint több ezren csatlakoztak a honvédséghez, legyen szó tartalékos vagy szerződéses szolgálati viszonyról.
Természetesen van kiáramlás is, mert 2025-ben megnyitottuk a lehetőséget a leszerelésre: a szolgálati jogviszony megszüntetése – a vonatkozó szabályok alapján – közös megegyezéssel történik. Nincs leszerelési tilalom és nem is állnak tömegek arra várva, hogy elmehessenek. A katonák tudják a feladataikat, látják az ellentételezést, és még ennél a bonyolult hivatásnál is arra törekszünk, hogy a lehetőségekhez képest kiszámítható legyen a szolgálatból adódó elfoglaltság és az érte kapott anyagi és erkölcsi megbecsülés
– mutatott rá.
A Magyar Honvédség alapfeladata hazánk fegyveres védelme és az állampolgárok biztonságának szavatolása. Minden katonánk e cél érdekében szolgál nap mint nap, emelte ki a vezérkari főnök.
Hozzátette: A honvédségnek nincs ellenzéke, mert a katonai szolgálatot teljesítő állomány feladatait nemzeti intézményként, mindig politikamentesen, esküjéhez híven végzi országunk teljes lakossága érdekében. Ez a honvédség már nem az, ami évtizedekkel ezelőtt volt: nem bólogató, hanem gondolkodó katonák vannak soraikban, akiknek a szolgálat az első, nem a megfelelési kényszer.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár