2025. november 16. vasárnap, Ödön
8°C Budapest

Oroszország vs. NATO: A német vezérkari főnök szerint hamarosan sor kerülhet a háborúra

Oroszország 5-8 éven belül, amint újraépítette az ukrajnai háborúban meggyengült katonai erejét, készen állhat megtámadni a NATO-t, amennyiben így döntene - jelentette ki Carsten Breuer altábornagy, német vezérkari főnök Varsóban tett látogatása során.
Tenyek.hu
2024. április 18., csütörtök 18:52
Vágólapra másolva!

"Akkorra elemzésünk alapján Oroszország már rendezni tudja saját erőit olyan szinten, hogy lehetségessé válhat egy támadás a NATO területe ellen" - mondta szerdán este újságíróknak nyilatkozva a tábornok.

"Nem azt mondom, hogy ez meg fog történni, hanem csak annyit, hogy ez lehetséges" - szögezte le Breuer.

- fogalmazott a német hadsereg vezérkari főnöke.

"Öt-nyolc éven belül jelentkező fenyegetést látunk" - tette hozzá.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A Kreml teljes sületlenségként utasította vissza azokat az állításokat, hogy a NATO elleni támadást fontolgatna - fogalmazott az MTI. 

Kijevi közlések szerint az ukrán hadsereg állománya mintegy 800 ezer főt tesz ki. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig tavaly decemberben adott utasítást az orosz hadsereg 170 ezer fővel való kibővítésére 1,3 millió főre.

A személyzeten felül Moszkva hadikiadásokra 2024-ben 109 milliárd dollárt különített el, ami több mint a duplája Ukrajna hasonló célú tervezett kiadásainak (43,8 milliárd dollár).

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk