2026. március 21. szombat, Benedek
10°C Budapest

Kapu Tiborékat Magyarország felett fotózták, elképesztő felvétel került ki a netre

A SpaceX Dragon űrhajója csütörtök hajnalban Magyarország felett is átrepült, a pillanatot pedig sikerült egy fotón megörökíteni.
Tenyek.hu
2025. június 27., péntek 09:55
Vágólapra másolva!

Ahogyan azt az elsők között megírtuk, sok várakozás után hazánk második űrhajósa, Kapu Tibor szerda reggel fél kilenckor elindult a Nemzetközi Űrállomásra, az Axiom Mission 4 keretei közt.

A kilövés után 2 perccel rendben levált az Ax-4 küldetés Dragon C213-as űrhajójának első fokozata, és 8 óra 40 perc körül landolt a Földön; 10 perccel a kilövés után levált a második fokozat is, ekkor az űrhajó már alacsony Föld körüli pályán haladt, elérte a súlytalanság határát.

Csütörtök hajnalban szabad szemmel is látható volt a magyar égbolton a SpaceX Dragon űrhajója, amelynek fedélzetén Kapu Tibor és három űrhajóstársa – valamint a Joy névre keresztelt plüsshattyú – utazott.

A szerkezet a Nemzetközi Űrállomást követte, az átvonulást pedig fényképen is sikerült megörökíteni.

A nem mindennapi jelenséget a Magyar Csillagászati Egyesület osztotta meg a hivatalos Facebook-oldalán.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk