
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Meglehetősen kínos perceket okozott csínytevésével anyjának a kínai Jiangsu-ban élő 4 éves kisfiú október 7-én.
Sikeresen megfejtette a biciklilakat kódját, amit miközben játszadozott vele véletlenül meg is változatott. Úgy döntött tréfából az anyja nyakára csattintja a lakatot, miközben az a fürdőszobában, a toalettet takarította. Az anyuka először jót nevetett a tréfán, de a jókedve azonnal alábbhagyott, mihelyt rájött, hogy nem tudja kinyitni a lakatot. A kisfiúnak természetesen fogalma sem volt, hogy milyen kódra sikerült módosítania a régit.
A pánikoló édesanya végül bement egy tüzoltóságra, hogy az egyenruhások segítségét kérje. Ők szabadították meg a nőt a lakattól. A nyaka és a lakat köré törölközőt tettek és óvatosan levágták róla a nem kívánatos ”nyakbavlót ” – számolt be róla az asiaone.

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között