Reszkethet Von der Leyen? Most már az Európai Ügyészség is vizsgálja a Pfizer-ügyet

Az európai ügyészek az Ursula von der Leyen és a Pfizer főnöke közötti üzeneteket vizsgálják majd.

Bűncselekményekkel kapcsolatos vádakat vizsgálnak az európai ügyészek az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója közötti oltási tárgyalásokkal kapcsolatban – írta meg a Politico beszámolója alapján a Mandiner.

A lap információi szerint az Európai Ügyészség (EPPO) nyomozói az elmúlt hónapokban elkezdték átvenni a Von der Leyen ügyében nyomozó belga ügyészek irányítását. Az ügyet érintő vádak között szerepel

a közfunkciókba való beavatkozás, az ügyet érintő SMS-ek megsemmisítése, valamint korrupció és összeférhetetlenség.

Ugyan az Európai Ügyészség ügyészei bűncselekmények ügyében nyomoznak, ez idáig még senkit sem vádoltak meg az üggyel kapcsolatban.

A fotó illusztráció: X/Ursula Von der Leyen

Lengyel kihátrálás

A vizsgálatot eredetileg a belga igazságügyi hatóságok indították Liège városában 2023 elején, miután Frédéric Baldan helyi lobbista büntető feljelentést tett. A feljelentéshez később csatlakozott a magyar és a lengyel kormány is, bár utóbbi Donald Tusk választási győzelme után visszavonta a panaszát – amit meg is erősített a lengyel kormány szóvivője a Politiconak.

Frédéric Baldan panaszának középpontjában Von der Leyen és Albert Bourla, a Pfizer főnöke közötti állítólagos szöveges üzenetváltás állt, amely feltételezhetően az EU legnagyobb vakcinamegállapodásáról szólt a Covid-19 világjárvány csúcsán.


Kellemetlen időzítés

Az, hogy már az Európai Ügyészség is vizsgálja az ügyet, azzal a kockázattal járhat, hogy tovább fogják vizsgálni a Bizottság elnökének szerepét a vakcina ügyben, amelynek becsült értéke meghaladja a 20 milliárd eurót. A lap szerint mivel az Európai Ügyészség pénzügyi bűncselekmények ügyében nyomoz, lefoglalhat telefonokat és más releváns anyagokat a Bizottság irodáiban vagy más európai országokban, például Ursula von der Leyen szülőhazájában, Németországban.

A fejlemény kényes pillanatban jött Ursula von der Leyen számára, ugyanis a közelmúltban bejelentette be, hogy a második ciklusát is be kívánja tölteni, és indul az Európai Bizottság elnöki székéért.

2024. április 01. 11:10
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family