
A Bloomberg is arról cikkez, hogy a MOL szárnyal Orbán Viktor washingtoni győzelme után

Összeroskadva, maga elé nézett az egyik fiú, míg unokatestvére az arcát papírral takarva várta, hogy a bíróság döntsön a letartóztatásukról pénteken. A két fiú ugyanis bevallotta, hogy ők vertek agyon egy férfit Hajdúnánáson. A megrázó eset ebben a buszmegállóban történt kedden este. A környéken lakók ismerték a 44 éves áldozatot, tragédiája mindenkit nagyon megdöbbentett.
A 15 és 16 éves fiúkat végül letartóztatta a bíróság és hiába fiatalok, már többször kerültek összetűzésbe a törvénnyel.
Egyikükkel szemben öt büntetőeljárás van folyamatban, míg társa a bűncselekményt próbára bocsátás hatálya alatt követte el, illetve vele szemben is egy büntetőeljárás folyamatban van a rendőrségen
– mondta a Tényeknek Dobó Dénes a Debreceni Törvényszék szóvivője.
Úgy tudjuk a tinédzserek korábban kerültek szóváltásba az áldozatukkal. Mind a hárman részegek voltak és egy kocsmánál vesztek össze. Az áldozat azt ünnepelte, hogy meglátogatja az egyik gyereke az unokájával és információink szerint egy italon kaptak össze. Később újra találkoztak a buszmegállónál és a két fiú ekkor ment el a vascsőért és a fahusángért, amivel úgy megverték a férfit, hogy belehalt a sérüléseibe. Egyelőre halált okozó testi sértés miatt nyomoznak ellenük. Ezért, mivel fiatalok öt évet kaphatnak maximum, de sokkal súlyosabb büntetés is szóba kerülhet, ha később mással gyanúsítják meg őket.
Ha a vascsővel történő bántalmazás miatt minősített emberölés lesz, akkor a 16. életévét betöltött fiú esetében 15 év a maximum, ami kiszabható, a 16. életévét be nem töltött személy estében pedig 10 év.
A két letartóztatott fiú egyelőre javítóintézetben kerül, de ha később elítélik őket, akkor fiatalkorúak börtönében töltik le a büntetésüket.

A Bloomberg is arról cikkez, hogy a MOL szárnyal Orbán Viktor washingtoni győzelme után

Sállal próbálta megfojtani feleségét, de elfáradt a biharkeresztesi férfi

Irgalmatlan balhé, dobálózás, csapkodás alakult ki egy kispesti kúton - Videóval

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot

Meghalt egy motoros, szörnyű tragédia történt Gyomaendrődnél

Brutális késelés Borsodban, két üvegpoharat is megevett a támadó

Napokig élt édesanyja holttestével egy férfi Dunakeszinél

Őrült száguldás után halt meg a házaspár Újszilvásnál

Kigyulladt két szauna Budaörsön, 350-en menekültek ki

9 éves kislánytól csalt ki intim fotókat

Súlyos baleset történt az ajkai erőműben, mentőhelikopter érkezett