Újra tanul beszélni Ferenc pápa

Újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának. A 88 éves katolikus egyházfő öt héttel ezelőtt került kórházba. Kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladása van. A kezelések során oxigénterápiát is kapott, ez pedig úgy kiszárította a légutakat, hogy az egyik bíboros szerint újra kell tanulnia a beszédet. Ferenc pápa állapota folyamatosan javul. A tervek szerint vasárnap a kórházi szobájából köszönti a híveket. Ez lesz az első nyilvános szereplése azután, hogy kórházba került.

2025. március 22. 19:21