Javítóba került a rendőrt késelő tini

Tagadja a késelést a 16 éves fiú, aki szerdán lábon szúrt egy rendőrt Dunaújvárosban. A barátnőjét kereste a rendőrség, a késelő anyja hívta őket, mert nem akarta bújtatni a fiatalokat. A pár együtt menekült, amikor a lépcsőházban szembe találkoztak a nyomozóval, a fiú ekkor szúrta meg. Az anya a Tényeknek azt mondta, a fia és a lány is ihattak, vagy kábítószerezhettek, mert furcsán viselkedtek. A késelőt letartóztatták, javítóintézetbe került.

2023. január 28. 17:29
Addig bámulta a balesetet a túloldalon, amíg megtörtént, amit akciófilmekben sem látni
Orosz Pál szerint soha nem látott szenzációra készül a Fradi a következő szezonban
Egy nap után egy félig összedőlt emeletes házból mentettek ki egy amerikai nőt
Elindult az eddigi egyik legnagyobb szabású kínai űrmisszió
Erről tudnia kell: kijött a régen várt rendelet az energetikai tanúsítványról