
MC Isti: trash vagy király? - Tények Plusz 18.45
Egy Dunakeszi, Huszka Jenő utca társasház lakói hívták március 9-én kora délután a rendőröket, miután a lépcsőházban számukra idegen emberek tűntek fel, akik sorra kopogtattak a bejárati ajtókon – közölte a rendőrség.
A járőrök az első és a második emeleti fordulóig lépcsőztek, amikor megláttak két férfit. Kiderült, nem ott laknak, a kérdésre pedig, hogy akkor mit keresnek az épületben össze-vissza válaszokat adtak. Legbeszédesebb mondatukkal zárták le a diskurzust: csak ügyvéd jelenlétében hajlandóak további kérdésekre válaszolni.

Erősítette a bűnös ott tartózkodásuk gyanúját, hogy ruhájuk speciális szerszámokkal - zárfésűk, csípőfogó - volt kitömve, de akadt még ott némi bankjegy és női gyűrű is. Elfogás, előállítás, elszámoltatás következett. Utóbbi rövidnek bizonyult, ugyanis korábbi ígéretük ellenére egyikük sem tett vallomást - pedig védőjük jelen volt – tette hozzá a rendőrség.
A helyszínen kiderült még, az egyik első emeleti lakást „megcsinálták”, 130 ezer forintot és egy gyűrűt loptak el, miután szinte láthatatlanul, szaknyelven roncsolásmentesen bejutottak.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egyelőre egy rendbeli lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 49 éves gyömrői, valamint a 22 éves maglódi férfi ellen, egyben vizsgálják, hogy további hasonló jellegű bűncselekményekkel összefüggésbe hozhatók-e.
Az őrizetbe vett gyanúsítottakat a bíróság azóta letartóztatta.
Fotók: police.hu


MC Isti: trash vagy király? - Tények Plusz 18.45

Tények Plusz adás, 2026. április 30., csütörtök

Hogyan lehet olcsóbb?

Nincs megállás!

Kikérem magamnak!

Aljas rágalom!

Agyő, Nagy Ő!

Ki vagy te?

Mellbevágó döntés

Szakított Kiss Kriszta és Stohl András? - Tények Plusz 18.45

Tények Plusz adás, 2026. április 29., szerda

Maradás vagy búcsú?