
Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat
Az ukrajnai háborúról szólva Kovács Zoltán úgy fogalmazott: "ennek a háborúnak soha nem lett volna szabad elkezdődnie, és minél hamarabb véget kell vetni neki. Ehhez tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség" - hangsúlyozta.
Az Oroszországgal szembeni szankciókról az államtitkár azt mondta: ha a szankciók jobban ártanak azoknak, akik bevezetik őket, mint azoknak, akik ellen irányulnak, akkor nincs értelmük. És ez jelenleg is így van. A szankcióknak nincs hatása a háborúra.
Jelenleg - mint folytatta - "nem nyerünk semmit, csak veszítünk". A szankciók már most is ártanak nekünk, az energiaárak emelkednek. Most az energiabiztonságnak kell prioritást élveznie - emelte ki Kovács Zoltán.
Arra az újságírói felvetésre, hogy Orbán Viktor kormányfő rendszeresen felkereste Moszkvát, hogy olcsóbb olajról és gázról tárgyaljon, valamint Magyarország az atomenergia bővítésében is függ az orosz cégektől, Kovács Zoltán úgy fogalmazott: "ez a szoros politikai kapcsolat, amelyet Önök a miniszterelnöknek és Putyinnak tulajdonítanak, nem létezik. Nem közelebbi a kapcsolat, mint Németország és Oroszország között."

Az orosz olajtól és gáztól, valamint az atomenergia orosz technológiájától való függés történelmi, nem pedig politikai kapcsolat. Oroszország egyszerűen a legolcsóbb és legvonzóbb energiaforrás volt a piacon - mondta.
Kovács Zoltán megjegyezte azt is, hogy a háború valamikor véget ér, és Oroszország mint potenciális energiaforrás megmarad - "Putyinnal vagy nélküle, függetlenül attól, hogy mennyi ideológiai vágyálma van". Nem biztos, hogy jó ötlet, ha most döntünk úgy, hogy energiapolitikailag teljesen függetlenítjük magunkat Oroszországtól - tette hozzá.
A magyarországi jogállamisági helyzet brüsszeli bírálata kapcsán Kovács Zoltán kijelentette: "ez egy politikai boszorkányüldözés". Magyarország az Európai Unió (EU) minden feltételét teljesíti, de az EU ezt nem teszi. "Ez a pénz a miénk, nem ajándék, nem támogatás, hanem a miénk. A pénzt gazdasági okokból osztják szét. Az, hogy visszatartják, pusztán szubjektív politikai döntés" - fogalmazott az államtitkár.
MTI/A fotó illusztráció

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja

Hidvéghi: március 4-ig mindenki megkapja a Nemzeti Petíciót

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkezdődött a katonák kitelepülése a megerősítő őrzés-védelmi feladatokra

Bóka János: elszabadultak az indulatok Brüsszelben, Magyarország kemény lépésre készülhet Ukrajna miatt