
Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben
Márki-Zay Péter január végén 5+1 millió forintot ajánlott fel annak, aki be tudja bizonyítani, hogy nem mondott igazat, amikor a saját kijelentéseit tagadta.
"Én most hat állításáról bizonyítom be, hogy nem volt igaz!" - írta videójához Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
A politológus ezt követően írt egy üzenetet a baloldal miniszterelnök-jelöltjének, amiben kérte, hogy utalja át az 5+1 millió forintot egy fogyatékossággal élő embereket támogató alapítványnak.
Márki-Zay erre csak annyit reagált, hogy Deák Dániel nem bizonyított be semmit, de szívesen vitázna erről élő adásban.

Fotó: Facebook/Deák Dániel
"Mivel minden jel szerint nem ő a baloldal vezetője, hanem Gyurcsány Ferenc, és mivel még a rezsicsökkentés eltörléséről, a fizetős egészségügyről és a bevándorlók beengedéséről tett mondatait sem ismeri el, ezért elutasítottam őt" - fűzte hozzá Deák Dániel a közösségi oldalán.
A politológus a Tények megkeresésére elmondta, hogy Márki-Zay Péter ezzel ugyanolyan politikai öngyilkosságot követett el, mint Karácsony Gergely, aki szintén leállt vitázni vele.
"Hiszen, ha egy politikus nem politikusokkal kezd el vitatkozni, akkor onnantól kezdve megindul egy lejtőn, komolyan vehetetlenné válik, a miniszterelnök-jelölti kihívói pedig nem fogják őt komolyan venni" - tette hozzá Deák Dániel.

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését