
Tények Plusz adás, 2025. december 6., szombat
Egy Dunakeszi, Huszka Jenő utca társasház lakói hívták március 9-én kora délután a rendőröket, miután a lépcsőházban számukra idegen emberek tűntek fel, akik sorra kopogtattak a bejárati ajtókon – közölte a rendőrség.
A járőrök az első és a második emeleti fordulóig lépcsőztek, amikor megláttak két férfit. Kiderült, nem ott laknak, a kérdésre pedig, hogy akkor mit keresnek az épületben össze-vissza válaszokat adtak. Legbeszédesebb mondatukkal zárták le a diskurzust: csak ügyvéd jelenlétében hajlandóak további kérdésekre válaszolni.

Erősítette a bűnös ott tartózkodásuk gyanúját, hogy ruhájuk speciális szerszámokkal - zárfésűk, csípőfogó - volt kitömve, de akadt még ott némi bankjegy és női gyűrű is. Elfogás, előállítás, elszámoltatás következett. Utóbbi rövidnek bizonyult, ugyanis korábbi ígéretük ellenére egyikük sem tett vallomást - pedig védőjük jelen volt – tette hozzá a rendőrség.
A helyszínen kiderült még, az egyik első emeleti lakást „megcsinálták”, 130 ezer forintot és egy gyűrűt loptak el, miután szinte láthatatlanul, szaknyelven roncsolásmentesen bejutottak.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egyelőre egy rendbeli lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 49 éves gyömrői, valamint a 22 éves maglódi férfi ellen, egyben vizsgálják, hogy további hasonló jellegű bűncselekményekkel összefüggésbe hozhatók-e.
Az őrizetbe vett gyanúsítottakat a bíróság azóta letartóztatta.
Fotók: police.hu


Tények Plusz adás, 2025. december 6., szombat

Kihúztak minket a gödörből!

A Kincsvadászok nyomában!

Ez történik a Kincsvadászok kulisszái mögött - Tények Plusz 18.55

Tények Plusz adás, 2025. december 5., péntek

Jön a hetedik gyerek?

Most meghódítjuk Amerikát!

Padlóra küldött a depresszió!

Most robbantjuk a bulvárbombát!

Végigkövethettük a világhírű hegedűművész amerikai koncertturnéját - Tények Plusz 18.45

Felfoghatatlan gyász!

Ez az én mérföldkövem!