
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Az Oklahomában élő Lori Keeney éppen a medencében fürdött még augusztus 5-én, amikor rohamot kapott és fuldokolni kezdett.
A 10 éves kisfia, Gavin egyből a segítségére sietett, így beugrott a vízbe, hogy megmentse édesanyját, melyet a biztonsági kamera végig rögzített - írta a Fox News.
A gyermek a medence létrájához húzta az édesanyját, ahol még a kutyájuk is segíteni akart, de végül Gavin nagyapja segítségével sikerült kiemelni Lorit a vízből.
Lori elmondta, hogy néhány éve szintén hősiesen helytállt Gavin, akkor Heimlich-műfogást kellett alkalmaznia édesanyján, miután megakadt egy kis étel a torkán.
A 10 éves Gavint az oklahomai Kingston Rendőrkapitányság kitüntetésben részesítette, amiért megmentette édesanyja életét.

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit