Hernádi Zsolt: Kulturális változásra van szükség a pazarlás ellen

A Mol a 35 éves hulladékgazdálkodási koncesszióval azt a célt tűzte ki, hogy teljesítse az Európai Unió újrahasznosítási célszámait, és jövedelmezően működtesse a rendszert hosszú távon - mondta a Mol elnök-vezérigazgatója a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogram szerdai panelbeszélgetésében, amelyet Áder János volt köztársasági elnökkel, a rendezvényt szervező Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnökével folytatott.

Hernádi Zsolt kiemelte: jelenleg a hulladék 51 százaléka szemétlerakóban végzi, az uniós célkitűzés, hogy ezt az arányt 2040-ig 10 százalékra szorítsák le.

A Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) a koncessziós szerződés alapján vállalta, hogy az átvett hulladék 65 százalékát hasznosítja újra, jelenleg ez 32 százalék. A koncesszió része a lakosságnál keletkező fém- és elektronikai hulladék összegyűjtése is.

Az elektronikai hulladék újrahasznosítási aránya extrém alacsony szinten, 20 százalékon áll, miközben ennek nagy része ritka és drága alapanyag - arany, réz, ritkaföldfémek - és átlagosan 90-95 százalékban újra feldolgozható.

Elmondta, hogy 2024. január elsején indul az üveg, a PET palackok és fémdobozok visszagyűjtése, betétdíjas rendszerben.

Évente mintegy 60 ezer tonna PET palack kerül a hulladékba, a jogszabály szerint 2025-re a forgalomba hozott italpalackok 77 százalékát, 2029-re 90 százalékát kell újrahasznosítani.

Az üvegre vonatkozó betétrendszer számos országban jól működik, példaként Norvégiát, a balti államokat vagy Szlovákiát említette.

A betétdíjas termékek visszaváltására 4 ezer automatát állítanak üzembe a rendszer 2024. január elsejei indulására és 8 ezer visszaváltási pont lesz elérhető 2025-re. A Mol célja, hogy minden ezer főnél nagyobb településen működjön visszaváltási pont. Az ezeket üzemeltető cégeket pénzügyileg is érdekelté teszik - tette hozzá.

 A zöld átmenettel összegfüggésben megjegyezte: a megújuló energiabefektetések belső megterülési rátája fele akkora, mint a hagyományos gázipari projekteké, de a befektetők, döntéshozók elvárják a zöldítést - fogalmazott. Az alternatív megoldások forrását a szénhidrogén kitermeléséből származó nyereség biztosítja 

- emelte ki.

A Mol fenntarthatósági céljai között kitért a használt sütőolaj hasznosítására, amelynek begyűjtése jelenleg nagyon alacsony, szerinte a társadalmi tudatosságot kellene erősíteni. A Mol részéről a feldolgozási kapacitások rendelkezésre állnak - mondta.

 

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Mol célja, hogy tovább növelje a műanyagok újrahasznosítását, ezért tavaly felvásárolták a ReMatot, Magyarország piacvezető műanyag-újrahasznosító vállalatát. A körforgásos gazdaság felé tett fontos lépés a Szarvasi Biogázüzem felvásárlása volt, amely idén nyáron zárult - mondta.

A Mol mindent megtesz, hogy a 2030-as stratégiájában megfogalmazott célokat teljesítse és működését 2050-re karbonsemlegessé tegye - hangsúlyozta.

Áder János a klímakonferenciákon megfogalmazott célok realitásáról szóló kérdésére Hernádi Zsolt azt válaszolta, hogy az ipari forradalom óta még nem sikerült egyetlen energiahordozót sem kiváltani. Az emberiség soha nem használt annyi szenet és kőolajat, mint manapság, és a fosszilis energiahordozók mellett megjelenő megújuló energiaforrások arra voltak elegendők, hogy a növekvő igényeket elégítsék ki - mondta.

Kitért arra, hogy az orosz földgázról való levallás Európában szerinte rövid távú politikai döntés volt, de a következmények hosszú távon hatnak. A lépés jelentős beruházási fellendülést hozott a szektorban: jelenleg több tucat LNG terminál van tervben vagy fejlesztés alatt a kontinensen és ezeknek a beruházásoknak meg kell terülniük.

A Mol mintegy 30 projektet indított, hogy növelje a nem orosz eredetű kőolaj bedolgozását a magyar és szlovák kőolajfinomítóiba, ennek összköltsége elérheti az 500-700 millió dollárt, az Európai Unió azonban az átállásra nem biztosított forrást - mondta.

Brüsszel hozott egy politikai döntést, de ennek kárát az érintetteknek kell megoldani

- fogalmazott a cégvezető.

Horvátország a helyzetet kihasználva ötszörösére emelte a gáztranzit díját, de Brüsszel a Mol erre irányuló megkeresései ellenére egyelőre nem intézkedett az ügyben - jegyezte meg.

Az ingyenesen látogatható expo és élményprogram október 1-ig várja az érdeklődőket a Hungexpo területén – közölte az MTI.

2023. szeptember 27. 18:14
Többen meghaltak hóviharokban Ukrajnában
Tízen meghaltak az Ukrajnában dúló hóviharok miatt..
Holttestre bukkantak a Marosban, kiderült, ki az áldozat
Két városból is jött segítség, de az életét már nem lehetett megmenteni.
Szijjártó Péter: A NATO ragaszkodjon korábbi döntéséhez!
Mi, magyarok speciális földrajzi helyzetben vagyunk, hiszen keletről a háborútól szenvedő Ukrajna, délről pedig Euró...
Körözött török terroristát fogtak el Magyarországon
Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával e...
Felavatta az idei első havat egy gyergyói maci, gyermekként csúszdázik a kis cuki
Videón az önfeledt bocs.
Többen megsérültek egy középiskolában, két diákot mentőhelikopterrel szállítottak kórházba
Több társára rátámadt egy diák, majd öngyilkos akart lenni.
Tények teljes adás, 2023. november 29., szerda
TRAGÉDIA - Szívszorító tragédia: megszülte, magához ölelte ikergyerekeit, majd hirtelen rosszul lett és meghalt egy ...
Ez volt a szörnyű valóság!
Számtalan támadás érte már Zámbó Jimmy miatt Peter Srámeket. A fiatal énekes viszonya mondhatni, nem túl rózsás a Zá...
Idegösszeomlást kapott
Minden szülő számára szívbemarkoló fájdalom, ha a gyerekénél rosszindulatú daganatot fedeznek fel az orvosok. Hát mé...
Íme, a világ legerősebb nője
Hogyan képes egy nő vagy egyáltalán bárki közel fél tonnát megmozgatni? Már pedig egy 32 éves nőnek sikerült. 400 ki...
Jön az év eddigi legfontosabb meccse: a kupatavaszért játszik a Fradi
Meghalt Henry Kissinger
Több fronton is véres harcok folynak, az ukránok Moszkvát támadták
Véget ér a tűzszünet, folytatódnak a pusztító rajtaütések
Ónos eső és havazás után durva lehűlés jön

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.