Gulyás Gergely: Hosszabb téli szünetről döntött a kormány

A kormány megtárgyalta a nemzeti konzultációs kezdeményezést és döntött annak elindításáról – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, kormányinfón. Mint mondta, jelenleg a legnagyobb problémát a háború és a háborús szankciók miatti energiaárak okozzák, ez sokszor négy-ötszörös energiaszámlákat okoz. 

Magyarországon az átlagfogyasztás szintjéig sikerült megtartani az árakat és 181 ezer forintos támogatást adunk valamennyi háztartás számára – emelte ki Gulyás Gergely.

Emlékeztetett: amikor a szankciókról vita folyt, Brüsszel azt ígérte, hogy a szankciók Oroszországnak jobban fognak fájni és ez a háború végét közelebb hozza. "Ennek éppen az ellenkezője igaz: ma mi fizetjük a háború árát, mi pénzeljük Oroszországot. Elhúzódó háborús konfliktussal van dolgunk"– emelte ki a miniszter.

A konzultációról fogalmazva kiemelte: az elitek döntése helyett az emberek véleményét szeretnék meghallgatni, ilyen konzultáció jelenleg nincs Európában. A lebonyolítás szerint papír alapon és online formában is lehetőség lesz a konzultáció kitöltésére.

Európai szinten is folyik vita a szankciókról, morális alapon sem állnak meg a szankciók, hiszen Oroszország bevételeit növelik, de ha az európai érdekek felől vizsgáljuk, akkor sem hatékonyak – tisztázta Gulyás Gergely a kormány álláspontját. Hozzátette: Európa a világ gazdaságától le fog szakadni, borzasztó terheket jelent az európai országoknak a négy-ötszörös energiaár.

A kormány emiatt is tartja fontosnak azt, hogy minél többen elmondják a véleményüket a nemzeti konzultáción.


Hosszabb téli szünet jön


"A téli szünet hosszabb lesz idén, mint eddig. December 22-étől január 8-ig fog tartani az idei szünet. Ez lehetővé teszi, hogy az energiával spóroljunk" – jelentette be a tájékoztatón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ezzel egyidőben kormányzati igazgatási szünet is lesz, a közigazgatásban dolgozóknak kötelezően kell kivenniük ezekre a napokra a szabadságot.

A távhőhöz szükséges gázárak is növekedtek, több mint tízszeresére, de egyes helyeken húszszorosára az eddigieknek. Ennek kapcsán az önkormányzatok helyzetéről is tárgyalt a kormány. A helyhatóságok többsége ebben az évben még ki tudja gazdálkodni az árakat, köszönhetően a hosszútávú szerződéseknek, de jövőre már változtatások kellenek.

Balla György fideszes képviselő miniszteri biztosként koordinálja majd azt a munkát, melynek keretei között az önkormányzatok megoldást találhatnak a növekvő energiaárak okozta problémákra. A miniszter szerint az biztos, hogy mindenkinek radikálisan spórolnia kell majd. Minden önkormányzattal külön-külön is tárgyal a kormány, ha szükséges, mindenkinek próbálnak majd segíteni.

A miniszter elmondta azt is, hogy a baloldalon belüli viták igyekeznek eltussolni az amerikai támogatási pénzeket: szerinte ez példátlan botrány a rendszerváltás óta. Szerinte, ha valaki ránéz a baloldalra, nem lehet kétsége, hogy ne a Gyurcsány-házaspár irányítaná a baloldalt.

Arról, hogy Gyurcsány Ferenc elengedné Karácsony Gergely főpolgármester kezét és nem indítaná 2024-ben, a miniszter úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc ritkán mond igazat és Karácsony Gergely nyugodt lehet.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter hangsúlyozta: nemzetközi vizsgálatnak kell kideríteni, hogy ki követte el az Északi Áramlat megrongálását. Mint mondta, Európa energiaellátása Oroszország nélkül nehezen biztosítható. De Magyarország energiaellátása továbbra is biztosított.

Elmondta azt is, hogy október közepén veszi kezdetét a nemzeti konzultációt.

Nem támogatunk energia-szankciót

A kormány a nyolcadik tervezett szankcióscsomagot, ha az energetikai szankciót is tartalmaz, nem fogja támogatni – válaszolta az ATV kérdésére a miniszter.

A következő kérdés a magas dollár- és euróárfolyamról érkezett, Gulyás Gergely elmondta, hogy a dollárhoz képest gyengül az euró, ez pedig gyengíti a forintot is. "Gazdasági okai ezeknek az árfolyammozgásoknak nincsenek" – szögezte le. Hozzátette: "A monetáris politikát a Jegybanknak kell alakítania, ebben úgy látja, elkötelezett az intézmény."

Az MVM állami tulajdonú cég, van befolyása a kormánynak. A mostani rezsiszámlát elég, ha mindenki 15-ig fizeti be, jövő hónaptól pedig visszatérnek az eddigi fizetési határidőkhöz – jelezte az ATV felvetésére a miniszter. A kérdésben a Nyugdíjas Parlament panasza szerepelt, akik azt fájlalták, hogy előbbre kerültek a fizetési határidők a kiérkezett számlákon.

A minisztériumokban 18 fok van, ezt bárki megtapasztalhatja, ha belép az épületekbe. A négy napos oktatási- vagy munkahetet viszont nem támogatja a kormány. Egy személyes kérdést megválaszolva Gulyás Gergely elmondta, hogy eddig sem pazarolta az energiát, de mostanában többször eszébe jut, hogy kapcsolja le akkor is a villanyt, ha korábban ezt esetleg nem tette meg.

A fűtésszezon kezdetére annak, aki fával kíván fűteni, tíz köbméter fát biztosítanak az állami erdőgazdaságok. Olyan van, hogy várni kell a fára, de meg lehet rendelni e-mailben is a fát. Az országban valahol akadozik ugyan az ellátás, de november végéig kell teljesíteni a kéréseket.

Központilag nincs őszi szünet, a tankerületek rendelhetnek el szünetet egyedi döntésekkel. – Az őszi szünet összesen három nap lenne, mert Mindenszentek és Halottak Napja egyébként is munkaszüneti nap – magyarázta a miniszter.

A miniszterelnök az uniós hitelről beszélt, amikor azt mondta, máshonnan is tudunk szerezni forrásokat, ha az unió nem adja oda a nekünk járó pénzt – tisztázta az Index kérdésére Gulyás Gergely. "A honvédelmi és rezsivédelmi alapba a befizetések időarányosan teljesülnek – válaszolta egy vonatkozó kérdésre a miniszter."

Szolidárisak az országgal pedagógusaink

A pedagógusok sztrájkkezdeményezéseiben a tanárok nagyon kis része vett részt, annak ellenére, hogy a kormány szerint is jóval több fizetést érdemelnének. A miniszter értékelése szerint, amíg a pedagógus-szakszervezetek pártpolitikai alapon működnek, addig a tanárok szolidárisak az országgal. "A sztrájk joga Magyarországon biztosított, lehet vele élni" – jelentette ki Gulyás Gergely.

Újabb kérdésre válaszolva elmondta, az extraprofit-adót 2023-ban tartja fenn a kormány.

A munkanélküliség megakadályozása közös érdek

Kérdésre válaszolva a miniszter úgy fogalmazott: egyértelműen jogellenes cselekedet volt, hogy Márki-Zay Péterék külföldről kaptak pénzt a kampányuk finanszírozására. Mint fogalmazott, az ellenzék nem független, így indokolt a „dollárbaloldal” elnevezés.

Gulyás Gergely nem látja az ársapka bevezetésének esélyét az energiára az önkormányzatoknál, szerinte ugyanis egyelőre nem látszik ki fizetné ki az ársapka és a piaci ár közötti különbözetet. Szerinte az valószínű, hogy szükség lesz állami segítségre. Hangsúlyozta: Az önkormányzatok helyzete nagyon elérő és elvárható, hogy amivel tudnak, járuljanak hozzá a megnövekedett számlák kifizetéséhez.

"Hogy ne legyen tömeges munkanélküliség, az önkormányzatok érdeke is, nem csak az államé" – tette hozzá a miniszter.

Gulyás Gergely jó ötletnek tartja, hogy az MLSZ azt kérte a sportkluboktól, hogy a taopénzeket fordítsák a rezsiköltségek finanszírozására. Kiemelte, hogy a rezsiárak emelkedése legelső helyen az uszodák fenntartását érinti. Mint fogalmazott: Ha valahol két uszoda van közel egymáshoz, akkor az egyiket be lehet zárni nagy problémák nélkül. Az is fontos szempont, hogy egy uszodában van-e versenysport.

Az árstopok az inflációt is visszafogják

A magyar gázellátást nem veszélyezteti az Északi Áramlat megrongálódása – jelentette ki egy kérdésre válaszolva Gulyás Gergely. A paksi atomerőmű működéséhez szükséges nukleáris energiahordozókat szereztek be az elmúlt hetekben. A családtámogatási rendszert bármekkora gond esetén folytatni kell. Az ebben rendelkezésre álló lehetőségeket bővíteni kell – mondta el a TV2 kérdésére válaszolva a miniszter.

Ha a kormány B-tervvel készülne az EU-s forrásokkal kapcsolatosan, az rosszhiszeműség lenne - fogalmazott egy másik válaszában Gulyás Gergely.

Az árstopok az inflációt is visszafogják. A családoknak ma Magyarországon van esélyük arra, hogy normális áron tankoljanak, és be tudják szerezni az árstopos alapvető élelmiszereket is a tavaly októberi áron.

A kormány mindenkinek azt javasolná, hogy kérdezzék meg a szankciókról az embereket.

Magyarország akkor kerülne bajba, ha Németország menne csődbe – válaszolta egy kérdésre a miniszter. A felvetésben az szerepelt, hogy a szlovák miniszterelnök a napokban arról beszélt, összeomolhat a gazdaság a növekvő energiaárak miatt.

A baloldal a pedagógus-béremelések ellen lobbizik

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a kormány a közös uniós álláspontot osztja, vagyis Magyarország nem fogadja el az Ukrajna orosz megszállás alatt álló területein rendezett népszavazások eredményét.

A miniszter kiemelte, hogy jövő év január 1-jén újabb tíz százalékos pedagógusbéremelés lesz. Folyamatosan tárgyalnak az EU-val, ha lesz megállapodás, ennek egyik része lehetne, hogy tovább emelkedjenek a pedagógus-bérek. Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy a magyar baloldal az, aki mindent megtesz azért, hogy ne állapodjunk meg az EU-val, és így ne legyen pedagógus-béremelés se.

A miniszter kiemelte, hogy lesz nyugdíjprémium, novemberben utalják.

Bezárhatnak a szállodák
A kormány az energetikai szankciókról beszél, amikor azt mondja, hogy a szankciók nem működnek – tisztázta a 24.hu kérdésére Gulyás Gergely. "Mi egyetlen dolgot állítunk, azok az energiaárak, amik ma Európában vannak, tönkre teszik a családokat és az államokat is" – tette hozzá.

A 24.hu munkatársa szerint az orosz gazdaságnak gyakorlatilag csak az energiahordozókból van bevétele, és nagyobb recesszió várható ott, mint Nyugat-Európában. Gulyás Gergely erre azt válaszolta, hogy ezt még kivárná, és attól még Európa tönkre megy a mostani helyzet miatt.

A jövő évre nehéz megjósolni az infláció mértékét – válaszolta a következő felvetésre a miniszter. A jövő évi költségvetésről november végén, december elején fog dönteni a kormány.

"A magyar kormány mozgásterét növelte, erősítette az, hogy Olaszországban a mi szövetségeseink alakítanak kormányt" – válaszolta egy másik felvetésre Gulyás Gergely. Szerinte európai szinten a Néppárt a nagy vesztese a mostani választásnak is, akik kisebbségbe kerültek.

Az a valószínű, hogy a szállodák január-februárban nem tartanak már nyitva – vetítette előre a miniszter.

A Citadella felújítása folyamatban van, ezt be is fogják fejezni. A közvilágítás működtetése önkormányzati hatáskör.

Biztosított a bírák függetlensége

A miniszter szerint szemenszedett hazugság, hogy a magyar bírák ne lennének függetlenek, nincs politikai nyomásgyakorlás, még a magyar belpolitikában sem vitatják ezt. Mint mondta, Brüsszelben csak azért van most ebből vita, mert egyesek oda vitték a magyar bíróság belügyeit. Emlékeztetett: már a Horn-kormány óta biztosított a bírósági rendszer önigazgatása.

A miniszter kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a magyar választásokig arról volt szó, a Versailles-i megállapodás szerint, hogy nem lesznek energetikai szankciók, viszont ez később már megváltozott. "Amikor ez kiderült, akkor már a magyar kormány ellenezte azokat, éppen ezért kaptunk a kőolaj alóli mentességet" – hangsúlyozta kérdésre válaszolva a miniszter.

"A háború árnyékában másodlagossá vált az európai politizálás" – jelentette ki egy kérdésre válaszolva Gulyás Gergely. Szerinte Európának jót tenne, ha visszatérnénk az 1979 előtti rendszerhez, amikor a tagállami parlamentek delegáltak képviselőket az EP-be.

"Magyarország akkor tud gázt adni másoknak, ha a saját gázellátása biztosított" – tisztázta egy újabb felvetésre reagálva a miniszter.

Címlapfotó: MTI/Balogh Zoltán

 

 

2022. szeptember 29. 13:56
Újabb részletek derültek ki a tamási gyilkosságról, Gábor évek óta tervezhette az emberölést
A környékbeliek elmondták, hogy „beteges” embernek ismerték az elkövetőt.
Óriási botrány robbant ki a pécsi vásárcsarnokban, egy biztonsági kamera felvette a balhét - Videó
A szavakat tettek követték.
Megfőzte saját „utolsó vacsoráját” egy házaspár, lesújtó tragédia történt
Mindketten meghaltak.
Beszívta a medence vízszűrője, szörnyethalt a nyolcéves kislány - Videóval
A gyerek a hotel medencéjében játszott, lebukott a víz alá, majd sosem jött fel a felszínre. Órákkal később bukkanta...
A TV2 szexi modelljei kamerák előtt tusoltak le
Egyáltalán nem zavartatták magukat.
Kizuhant egy 14 éves gyerek az ötödik emeletről Szegeden
A mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Szenvedélyes fotót tett közzé Stana Alexandra, elképesztő mit vett a szájába
A profi táncos nem szégyenlősködött, lencsevégre kapta a vadító jelenetet.
Tények délben teljes adás, 2024. március 28., csütörtök
SOKKOLÓ - Embertelen kegyetlenség Zalaegerszegen! Agyonverte élettársát, majd a holttestét elégette, a maradványokat...
Záporok, zivatarok néhány helyen
időjárás-jelentés, 2024. március 28., csütörtök, dél
Tények reggel teljes adás, 2024. március 28., csütörtök
GÁZOLÁS - Lehajolt egy elejtett zsebkendőért a sofőr, ezért gázolhatott halálra egy közutas munkást Nagykállónál. A ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.