
Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás
Tagadta a bíróságon a bűnösségét az a testvérpár, akik többször is megerőszakoltak egy 94 éves asszonyt Hegymegen. A két férfit azzal vádolják, hogy az ablakon át bemásztak az idős nő házába, megverték és többször is meggyalázták, majd kirabolták. Az asszony később belehalt a sérüléseibe. A testvérek végül 100 ezer forinttal távoztak, egyikük azonban később visszament és az addigra már meghalt nőt még egyszer megerőszakolta.
A vádirat szerint a férfiak 2020 novemberében a kertkapun mentek be az udvarra, majd az ablakon át bemásztak az idős nő hálószobájába, aki felébredt a zajra és segítségért kiáltott. Ezután a vád szerint lehúzták a földre, levetkőztették, befogták a száját és egymás után felváltva mindketten megerőszakolták. Egyikük közben még verte is a magatehetetlen nyugdíjast.
Ezután az egyik férfi két kézzel fojtogatta az idős nőt, akit ezt követően átvitték egy másik szobába, ahol újra meggyalázták.
A vádlottak ezután pénzt kerestek a lakásba. A berendezési tárgyakat felborították. Végül az ágyneműk között talált 100 ezer forinttal az ablakon át távoztak, az ájult asszonyt pedig a fűtetlen szobában, a hideg padlón hagyták. Az egyik kegyetlen testvérnek azonban ez nem volt elég, ugyanis a vádirat szerint visszament a házba, majd a földön, a hátán fekvő, mozdulatlan életjelenségeket nem mutató sértettel újból közösült.
Megállapították, hogy a nő halálát az erőszak okozta sérülések, valamint kihűlés okozhatta. Az ügy hamarosan tárgyalással folytatódik, elmeszakértőt is meghallgatnak majd. Az ügyészség arra az esetre, ha beismerik a bűnösségüket, a testvérpárral szemben életfogytig tartó fegyházat kért.

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

Több nap után meztelenül találtak rá egy férfire Nógrádban, megrendítő látvány fogadta a rendőröket