
Donald Trump: Orbán Viktor különleges ember + videó
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-belarusz gazdasági vegyes bizottság ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, látogatásának oka részben az, hogy a kelet-európai ország kulcsszereplő hazánk energiabiztonságának szempontjából.
Aláhúzta, hogy tavaly a magyar kőolajimport 73 százaléka Belaruszon keresztül érkezett, és ennek volumene csaknem ötmillió tonna volt, idén pedig már több mint hárommilió tonna.
Szeretném világossá tenni, hogy enélkül Magyarország kőolajjal történő ellátása fizikailag kizárt. Nem politikailag, nem ideológiailag, hanem fizikailag. (…) És szeretném megköszönni Belarusz kormányának, hogy Belarusz mindvégig megbízható tranzitország volt, nem akadályozta a szállításokat, nem is szedett le rólunk háborús felárat, magyarul nem emelte fel az európai benchmarkok ötszörösére a tranzitdíjat, ellentétben egy olyan szomszédunkkal, amely az Európai Unió tagja
- jegyezte meg.
Üdvözölte, hogy belarusz kollégája arról biztosította, hogy ezután is biztosítani fogják a zavartalan tranzitot Magyarország irányába.
Szijjártó Péter ezután a leghatározottabban elutasította azokat az erőszakos törekvéseket, amelyekkel arra próbálják rábírni a magyar kormányt, hogy az ország energiabiztonságát semmibe véve, szakadjon le az orosz energiahordozókról.
Aki nem veszi figyelembe a földrajzi és infrastrukturális valóságot, az egész egyszerűen ki akarja nyírni a magyar energiaellátás biztonságát. Aki nem veszi figyelembe a fizikai, a földrajzi és az infrastrukturális valóságot, az azt akarja, hogy Magyarországot és a magyar gazdaságot ne tudjuk működtetni, ne legyen benzin, ne legyen fűtés, ne legyen meleg víz
- sorolta.
"De mi ezt visszautasítjuk. Magyarország biztonságos energiaellátása számunkra szuverenitási kérdés, alapvető nemzeti érdek" - szögezte le.
Rámutatott, hogy ami működik egy tengerparttal rendelkező országban, az nem működik egy szárazföld által körülvettben. "A földrajzot, az infrastruktúrát és a fizikát is figyelembe kell venni akkor, amikor energiaellátásról beszélünk" - figyelmeztetett.
A miniszter végezetül jó hírnek nevezte a kétoldalú nukleáris együttműködés fejlődését, a testvérvárosi megállapodás aláírását Paks és Osztrovec között.
Megerősítette, hogy Magyarország fogja biztosítani a helyszínt a belarusz futballválogatott két további őszi világbajnoki selejtezőjéhez is Görögország és Dánia ellen, ahogyan biztosította az első vb-selejtezőhöz és a belarusz klubcsapatok nyári mérkőzéseihez is.
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

Donald Trump: Orbán Viktor különleges ember + videó

Korlátlan időre kapott Magyarország mentességet a szankciók alól, aki mást mond, nem volt ott a tárgyaláson

Hatalmasat hazudott Gulyás Márton Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról! (VIDEÓ)

Ne legyél te is Peti! – Kocsis Máté megszívlelendő tanácsot adott

Még haza sem érkezett Orbán Viktor Washingtonból, máris aláírták a mérföldkövet jelentő szerződést

Most kiderült, ki bukott a legnagyobbat az Orbán-Trump találkozón!

Orbán Viktor: Megcsináltuk!

Hiába reménykedett a kudarcban a balliberális sajtó, végül be kellett ismerniük: Orbán Viktor tárgyalásai sikeresek voltak + videó

Szijjártó Péter: A rezsicsökkentés eredményeit meg tudjuk védeni

Orbán−Trump-találkozó: ez történt a kulisszák mögött

Orbán Viktor és Donald Trump találkozója tarol az interneten – Ez a washingtoni látogatás legnézettebb videója

Kiderült, miről beszélgetett Orbán Viktor Donald Trumppal a színfalak mögött + videó