WhisperTonék nyerték meg a trófeát, Katica a könnyeivel küzdött

A Dancing with the Stars győztes párja nemcsak a versenyt nyerte meg, már a közös jövőjükről is beszéltek.

A mai sokszínű és igéző világ forgatagában egyre ritkábban tapasztalható meg az az élmény, hogy a néző azt érzi, szombat esténként le kell ülnie a televízió képernyője elé. Feltárul ugyanis egy másik világ, ami tele van varázslattal, káprázattal, lenyűgöző táncos produkciókkal. Közben mégis emberközeli, a mosoly és a könny mögött kirajzolódik a táncosok valódi arca, alázatos és kemény munkája.

Szombaton azonban véget ért a nézők és a táncosok számára ez a csodálatos időszak, ugyanis a Dancing with the Stars ötödik évada a döntőhöz érkezett. Három rendkívüli páros Szabó Zsófi és Suti András, Törőcsik Franciska és Baranya Dávid, illetve Whisperton és Tóth Katica három-három lélegzetelállító táncot vitt a parkettre. Ám csak egyetlenegy páros vihette el a trófeát.

A döntés ezúttal kizárólag a nézők kezében volt. Az idő múlásával az izgalom csak fokozódott. A szavazás első fordulójának lezárása után eldőlt, hogy Törőcsik Franciska és Baranya Dávid lett a harmadik helyezett. Az igazán feszült pillanatok csak ezután következtek.

Fotó: TV2

A szavazás újraindult, aki tehette támogatta is a kedvencét. Ezután már tényleg nem kellett sokat várni. A Dancing with the Stars első helyezettje WhisperTon és Tóth Katica lett, akik boldogan vették át a nekik járó trófeát, és meghatódottságukban először megszólalni is alig tudtak.

Hihetetlen hálás vagyok ezért a lehetőségért, azért, hogy ezt az utat Katicával járhattam végig, és hogy ilyen csodálatos barátságban lehetett részem, itt a parketten csodálatosabbnál csodálatosabb táncokon keresztül, hogy igazán meg tudtam mutatni, ki is vagyok valójában. Hálás vagyok, és köszönöm

- fogalmazott WhisperTon.

Katica arca is ragyogott a boldogságtól, de az öröm pillanataiban a könnyeivel küzdött.

Elképesztően hálás vagyok mindenkinek, aki a műsorban Tont választotta mellém, és nem másodsorban pedig neked Ton, köszönöm az élményt, mert ez egy életre szóló. És most egy fejezet lezárul, de egy újabb kinyílik. Az ország kapott egy profi táncost

- mondta sejtelmesen a táncosnő. 

Véget ért egy csodálatos időszak szombat este, az öröm, a jókedv és felüdülés emlékét nemcsak a táncospárok viszik magukkal, hanem a nézők is. A Dancing with Stars fenomenális ötödik évada azonban kétségkívül nyomot hagy. Az élmény örökre megmarad.

2024. december 15. 09:46
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
időjárás-jelentés, 2025. október 1., szerda dél
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte minden...
Október 1-jén Koppenhága ad otthont az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális találkozójának, ahol a közös ...
A Tisza Párt környékén felbukkanó régi baloldali szakértők évek óta sulykolt toposzát zúzta porrá az egyik legnagyob...