Gulyás: A bíróság szerint is átver a Tisza

Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapján az Index pert nyert Magyar Péter és a Tisza Párt ellen. A miniszter szerint ezzel jogerősen is bebizonyosodott, hogy Magyar Péter és pártja félrevezeti a közvéleményt.

A posztban Gulyás Gergely kiemelte: „Most már a bíróság szerint is átver a Tisza!” – utalva arra, hogy a Tisza Párt vezetője a nyilvánosság előtt mást állított, mint amit a belső anyagaik mutattak.

Az Index korábbi közlése szerint a lap birtokába jutott dokumentumok alapján nyilvánosságra hozta, hogy a Tisza Párt háromkulcsos progresszív jövedelemadó bevezetését készítette elő. Magyar Péter ezt nyilvánosan tagadta, a bíróság viszont most az Indexnek adott igazat.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: nem szabad hagyni, hogy a Tisza Párt megtévessze az embereket. „Ne hagyjuk, hogy átverjenek!” – zárta bejegyzését a miniszter.

 

Kapcsolódó tartalom:

Orbán Viktor: Most már a bíróság szerint is átver a Tisza!

2025. szeptember 30. 12:41
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló határozati javaslat ke...
A mellébeszélő, tétlen sofőr 40 millió forintos bírságra is számíthat.
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta a kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott. A kegyetlen...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 30., kedd reggel
„Minél több helyről, minél több forrásból és minél több útvonalon kell energiát vásárolni.”