– tette fel a kérdést a fideszes politikus.
Hangsúlyozta: a demokráciákban világszerte egyre inkább terjed az erőszak, amely sok esetben már emberéleteket is veszélyeztet. Ezt felismerve a bizottság olyan határozatot dolgozott ki, amely minden formáját elítéli a politikai agressziónak, és arra kéri a pártokat, hogy a kampányban és azon kívül is tartsák tiszteletben egymást és a választókat.
Ruszin-Szendi fegyverügye és jogszabályi szigorítások
A javaslat konkrétan is utal Ruszin-Szendi Romulusz ügyére: a Tisza Párt politikusa több alkalommal éles lőfegyverrel jelent meg pártrendezvényen. Kósa Lajos emlékeztetett: a jelenlegi szabályozás alapján szabálysértési eljárás esetén csak a használt fegyver kobozható el, a fegyvertartási engedély azonban nem vonható vissza. Így fordulhatott elő, hogy Ruszin-Szendi másik fegyverét jogszerűen továbbra is birtokolhatja.
Ezért a határozat felkéri a kormányt, hogy vizsgálja felül a jogszabályokat, és szigorítsa a fegyvertartásra vonatkozó előírásokat. Emellett a kabinetnek feladata lenne feltérképezni azokat a szervezeteket is, amelyek politikai tevékenységük során különösen agresszíven lépnek fel, és határozottan fellépni ellenük.