Visszamentek az iskolába a huszonévesek, de nem tanulni, hanem lopni

Két 27 éves férfi ellen folytat eljárást a rendőrség, ugyanis készpénzt és BKV bérletet is eltulajdonítottak.

 

K. Imre és P. Roland május 4-én betörtek egy XXII. kerületi általános iskolába, és az egyik irodából pénzt, és egy éves BKK-bérletet loptak el - közölte a rendőrség.

Pár héttel korábban pedig egy közeli óvodában is betörést jelentettek, ahonnan szintén a pénzt vitte el a tettes. A gyanú szerint ezt P. Roland egyedül követte el.

 

Fotók: police.hu

A rendőrök mindkét helyszínen rögzítették a nyomokat, összegyűjtötték az adatokat, így sikeresen eljutottak a feltételezett elkövetők nyomára. K. Imrét lakásán, P. Rolandot autójában fogták el június 7-én.

Utóbbinál a pénzt lefoglalták a rendőrök, több mint 800 000 forintot találtak. A bizonyítékok miatt a gyanúsítottak kihallgatásukkor beismerték a bűncselkemények elkövetését.

2021. június 09. 07:02
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Rejtélyesen eltűnt egy 27 éves nő túrázás közben a Rám-szakadéknál a Pilisben – közölte csütörtökön a Pest Vármegyei...
A Békéscsabai Napsugár Bábszínház új évadot nyitott szombaton a Bábozdával, ahol sok-sok napsugaras játék, a Valakik...
A felelőtlen bevándorláspolitika és a sikertelen integráció vezetett ide. A párhuzamos társadalmak és a kirekesztés ...
Amerikában lelőttek egy 31 éves fiatalembert. Charlie Kirk konzervatív, családos ember volt, aki nem félt hangot adn...
A székely atyafi esete a fél disznóval – a magyar humor, mint identitásunk alkotóeleme címmel tartottak előadást a M...