Villám csapott egy férfibe, sokkoló felvételen a baleset

Egy arra járó rendőr a szörnyű baleset után azonnal megkezdte az újraélesztést.

Villám csapott egy férfibe New Jersey-ben egy focipályán, majd egy arra járó rendőr azonnal megkezdte az újraélesztését. A 39 éves Eric Baumgartner éppen a pályavonalakat festette fel, amikor eleredt az eső és belecsapott a villám szerda délután – írta meg a CBS News.

A balesetet egy közeli ház térfigyelő kamerája rögzítette, amin az látható, ahogy a sötét égboltból egyszer csak belecsap a villám a szemben lévő focipályába.

Olyan volt, mintha bomba robbant volna 

– nyilatkozta a közelben élő Jay Heday a CBS-nek, majd hozzátette, ahogy kinézett az ablakon látta, hogy egy férfi fekszik a földön.

R. J. McPartland éppen a helyi középiskolában töltött műszakjából tartott hazafelé, amikor lecsapott a villám. Úgy fogalmazott, meg is fordult a fejében, milyen közel történt, ezért oda ment és rögtön megkezdte a földön fekvő férfi újraélesztését.

Látható volt, hogy a kezén valamiféle égési sérülések vannak, amiből ki tudtuk találni, mi történhetett, és hogy azonnal meg kell kezdenünk a mellkaskompressziót

– mondta McPartland.

A két gyermekes családapa végül túlélte a szerencsétlen balesetet, és a mentők kórházba szállították.

2023. június 16. 14:38
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
A Fidesz kommunikációs igazgatója előbb mosolyogva végighallgatta Gulyás Márton a több mint egy perces kérdését, maj...
Legalább 25 ember vesztette életét, és többen megsérültek, miután péntek hajnalban lángra kapott egy utasokat szállí...
A Nemzeti Konzultáció kérdéseinek megválaszolására és visszaküldésére kéri a magyarokat Szabados Richárd, a nemzetga...