„Azt hittem, hogy apám előttem megöli anyámat” – megrázó vallomást tettek a Bódi tesók

Bódi Megyer és Bódi Hunor döbbenetesen őszintén mesélt nehéz gyerekkoráról, a családon belüli bántalmazásról és arról, hogyan tudtak a múlt sebeiből erőt meríteni.

Bódi Megyer és Bódi Hunor sosem kertelt, és a Beköltözve Hajdú Péterhez legújabb adásában is kendőzetlen őszinteséggel beszélnek nehéz gyerekkorukról, a családon belüli erőszakról és arról az útról, ami a fájdalomból a győzelemhez vezetett. A Bódi tesók két kisebbik tagja ugyanis nemcsak elvállalta a TV2 felkérését, hogy részt vegyenek az Ázsia Expressz hatodik szériájában, hanem hosszú és küzdelmes hetek után meg is nyerték a kalandrealityt.

Az ikrek tavasszal vágtak neki az ázsiai kalandnak, amely során Malajzia és Indonézia vadregényes tájain kellett nap mint nap teljesíteniük különböző feladatokat, és közben megküzdeniük egyéb nehezítő körülményekkel, köztük azzal is, hogy édesapjuk nem sokkal a műsor előtt véget vetett az életének. A tesók gyermekkora sem olyan volt, amiről sokan álmodnak, hiszen bántalmazó családban nőttek fel.

Édesanyukánk egy nagyon jó ember. Nem tudunk rá rosszat mondani. Régebben teljesen más volt minden. Ott valójában, ha volt bántalmazás a családban, nem volt ennyi lehetőség, hogy ő felálljon és továbbmenjen

– kezdte Megyer Hajdú Péter műsorában.

Hunor hozzátette, hogy mindezt akkoriban sokan titokban tartották.

Más világ volt akkor. Szerintem senki nem tudta. Amikor nyilvánosságra került, sokan írtak, hogy "Tényleg így volt? Nem is láttuk ezt. Nem látszódott rajtatok". Hát, anyán semmi

– mondta Hunor a Frizbi TV YouTube-csatornán péntek este 19 órától látható műsor felvételén.

A testvérek elárulták, hogy édesapjuk pedagógus és antropológus volt, mellette fotózott és verseket írt. Úgy fogalmaztak, „mindenhez értett, de egy furcsa ember volt”.

Édesapánknál okosabb embert nem ismertem, és ezt most komolyan mondom

– tette hozzá Megyer, aki egészen édesapja haláláig nem tudta, hogy édesapjának négy testvére van.

Hunor szerint édesapja egy fekete bárány volt abban a családban, és bár rendkívül intelligens emberként tekintettek rá, életét számos belső harc kísérte.

Ő is egy pedagógus családból volt, és a mi papánk azt mondta, „Neked pedagógusnak kell lenned”. Az a helyzet, hogy apánk pedagógus lett, de a tanárokat nem ismerik el. Hiába vagy ott bent akár hajnalokig, és tanítod a gyereket, te akkor is csak egy tanár leszel. Apánk egyébként agysebész akart lenni. Minden lehetősége, képessége és tudása meglett volna ahhoz, hogy ő az legyen, és mégis tanár lett

– fejtette ki Megyer, hozzátéve, hogy egy agysebészt sokkal jobban nagyra becsülnek, mint egy tanárt, és úgy véli, ez az elismerés hiányozhatott az édesapjuknak is.

Megyer szerint ez a hiány is vezethetett odáig, hogy apjuk fiatalon, már 29 évesen pszichiátriára került.

Mindig fenyegetőzött az öngyilkossággal, nagyon agresszív lett. Ha levetítenénk most 10 percet a gyerekkorunkból, akkor szerintem mindenki tátott szájjal nézné. Ez kemény volt, ez nem kis dolog volt

– tette hozzá Megyer.

A testvérek hangsúlyozták, hogy édesapjuk nemcsak őket, hanem édesanyjukat is bántalmazta.

Az van meg, hogy ötévesen ordibálunk, apánk keze és édesanyánk között. Mi négyen voltunk minden egyes nap. Amikor apánk nagyon elpattant, és fojtogatta édesanyánkat, ott tényleg azt hittem, hogy megöli. Hogy előttem megöli anyámat, és ez nagyon durva, hogy gyerekként ezt így átéltük

– osztotta meg Hajdú Péterrel Megyer.

Hunor kiemelte, nem szeretné, hogy bárki sajnálja őket emiatt, vagy hogy a nézők azt érezzék, sajnáltatják magukat. Azt is elmondták, volt, amikor édesapjuk mintaapa volt. Elvitte őket fagyizni, szánkózni, és vitt nekik Miskolcról mogyorós csokit. Ez a hullámzó viselkedés pedig rájuk is hatással volt, hiszen Hunor szerint őket ötévesen teljesen más ingerek érték, mint más gyerekeket.

Ezért nem vagyok erőszakos, mert már ott, nagyon fiatalon eldöntöttem, hogy milyen apa nem akarok lenni

– jelentette ki Hunor.

– jelentette ki Hunor.

A testvérek elmondták, hogy édesapjuk elveszítette az édesanyját is, ami szintén hatalmas traumát okozott neki, míg nekik anyai nagymamájuk volt a menedékük, akihez mindig fordulhattak, és a legidősebb fivér, Bence is sokszor megvédte őket.

Amikor mama valamit odaszólt, apa úgy megpofozta, hogy elájult. Akkor Bence volt az, aki megfogott egy karót 14 évesen, és mondta, hogy „Ezt most befejezed”

– idézte fel Hunor, aki szerint közülük Bence sérült a legjobban, mert neki nemcsak ezeket a terheket kellett elbírnia, hanem emellett fiatalabb testvérei iránt is nagy felelőssége volt.

Neki kellett megvédenie, és ezért a mai napig hálásak vagyunk, még ha volt is olyan időszak, amikor elfelejtettük, hogy ő mennyit segített nekünk akkor

– fogalmazott.

Amikor pedig már ők is idősebbek és erősebbek lettek, akkor már önuralmat és önfegyelmet kellett gyakorolniuk, a fizikai bántalmazást pedig felváltotta a verbális bántalmazás.

Akkor már jött a verbális bántalmazás, ami sokszor jobban is fáj, mint a fizikai bántalmazás. A fizikai nyilván akkor fáj a legjobban, amikor adják, de a verbális az még évekkel később is nagyon nagy fájdalmat tud okozni

– magyarázta Hunor, aki szerint édesapja a "rossz zsaru" szerepét kapta az életében.

Én hiszek abban, hogy minden egyes ember valamiért születik erre a földre. Ő most ezt a rossz szerepet kapta, de nem azért, mert ő egy rossz ember volt, hanem azért, hogy megmutassa, és a következő generáció már más példát kapjon. Hogy bebizonyítsa azt, hogy ez egy rossz út

– magyarázta Hunor.

A Bódi tesók úgy érzik, még soha nem voltak olyan jó kapcsolatban édesapjukkal, mint most. Kitértek arra, hogy most fentről nézi, kíséri és támogatja őket. Hunor elmondása szerint minden nap beszél vele, azt pedig mindketten hangsúlyozták, hogy nincsen bennük harag.

Ő ezt kapta, és ezért nem szabad rá haragudnom. Bármilyen fájdalmat okozott, bármilyen nehéz volt. Tudom jól, hogy most fentről mindannyiunk útját egyengeti

– jelentette ki Hunor, hozzátéve, hogy az Ázsia Expresszben is voltak jelei annak, hogy édesapjuk velük van, és ez sokkal jobban segít nekik feldolgozni a történteket.


Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Nyitókép: TV2 Ázsia Expressz

2025. október 24. 12:22
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Összegezte a csütörtöki budapesti rendezvények létszámát a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operat...
Megvannak a hivatalos adatok a csütörtöki rendezvényei résztvevőinek számáról.
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...