Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza háborús menetén

Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha nem volt még ekkora tömeg a rendezvény történetében.

Fotón: Békemenet (MTI)

A tömegben közéleti szereplők, művészek és közismert személyek is feltűntek, akik a béke és az összefogás üzenetét hangsúlyozták.

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán osztott meg egy fotót, amelyen egymás mellé helyezte a Békemenet és a Tisza Párt rendezvényének képeit. A miniszterelnök posztjával arra kívánt rámutatni, hogy a két esemény között nemcsak a létszámban, hanem a hangulatban és a célkitűzésekben is nagy különbség volt.


Ifjabb Lomnici Zoltán: „Valóságosan és szimbolikusan is két világ mutatkozott meg”

A Békemenet után ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Tényeknek nyilatkozva úgy fogalmazott valóságosan és szimbolikusan is két világ mutatkozott meg.

A békepártiak menete a szeretet és az összefogás üzenetét közvetítette, ahol még az időjárás is kedvezett. Ezzel szemben a másik oldalon egy rossz hangulatú, helyenként elutasító és feszültséggel teli rendezvény zajlott Magyar Péter vezényletével

– hangsúlyozta.

A Békemenet szervezői szerint a rendezvény célja az volt, hogy egységet és békét hirdessen a háborús nyomásgyakorlással szemben.

2025. október 23. 17:41
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
Nem fogunk meghalni Ukrajnáért! A gyerekeinket sem küldjük vágóhídra Brüsszel parancsára – hangsúlyozta a minisztere...
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
A népszerű párkereső reality korábbi évadának szereplője válása után nem kereste a szerelmet, ám most már közös fotó...
A magyar származású világhírű zenész, Leslie Mandoki a saját szemszögéből mutatta meg a nyugat-európaiaknak és az am...
A Házasság első látásra új évadának szereplője kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, miért döntött úgy, hogy nem ...
A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. A kormányfő hangsúl...