Kiszelly Zoltán: A Békemenet megrengette az ellenzéki közvélemény-kutatások hitelét

Kiszelly Zoltán szerint a Békemenet sikere megmutatta, hogy az ellenzéki közvélemény-kutatások mögött igazából csak lájkok vannak, de nincsenek valódi emberek.

A minden idők legnagyobb Békemenete nemcsak a kormánypárti szavazókat erősítette meg, hanem a közhangulatot is a Fidesz javára billentette – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán politológus. A szakértő szerint a hatalmas tömeg egyértelmű üzenetet küldött: a kormánypárt békepárti politikáját tömegek támogatják, miközben az ellenzék, élén a Tisza Párttal, továbbra sem tud világos alternatívát kínálni.
 

Minden idők legnagyobb Békemenete megerősítette a kormánypárti szavazókat, akik azt látták a délelőtti híradókban, a képeken, hogy óriási tömeg támogatja a kormány békepárti politikáját

– állította Kiszelly Zoltán.

A Századvég politikai elemzési igazgatója kiemelte, a fővárosban könnyű volt Magyar Péternek a többségben lévő ellenzéki szavazókat mozgósítani, de a kormányváltás lehetőségén túl nem ajánlott semmit a Tisza Párt elnöke.

Kiszelly elmondta, az ellenzéki szavazók vagy az ország nem lett okosabb, mert Magyar Péter továbbra sem beszélt az adóterveiről, a Tisza Párt Ukrajnához való viszonyáról.

 

Fotó: MTI

Miközben a kormánypárti tömeg megerősítette a békepárti politikáját, a másik oldalon az ellenzéki tüntetők a sötétbe ugranak, mert nem tudják, hogy a kormányváltás után mit kapnak

– jelentette ki a Századvég politikai elemzési igazgatója. 

 Hozzátette, a Békemeneten látott tömegek az ellenzéki közvélemény-kutatókba vetett bizalmat is megrengetik. A balliberális kutatók ugyanis rendre arról közölnek, kutatásokat, hogy a Tisza Párt vezet, a számháborút mégis a kormánypártok nyerték meg október 23-án.

A politológus szerint az ellenzéki közvélemény-kutatásokkal szemben óriási tömeget tudtak az utcára vinni a kormánypártok, így pedig semlegesítette azt az állítást, hogy alig támogatják a őket. 

A Tisza-szavazóknak is kell a megerősítés, ahogy a kormánypártiaknak is. De fontos kiemelni, hogy Magyar Péterék a lendületet nem azért veszítették el, mert nincs elég támogatójuk, 35 százalék körüli támogatást mérnek a megbízható kutatások. Az adótervek miatt veszítették el a támogatásukat, és amiatt, mert nem őszinték, nem mondják el a valóságot. Ez nem fog változni, mert Tarr Zoltán szerint ha elmondanák, hogy mire készülnek, akkor megbuknak.

 

Azért is a Fidesz lett a nap győztese, mert miközben a Fidesznek működött a mozgósítása, addig a Tisza Pártnak előre keretezni kellett a történteket. Magyar Péterék már előre készültek a kudarcra: útakadályokat emlegettek, azt állították, hogy nem tudnak buszokat bérelni, sőt azt is felvetették, miért nem ingyenes a MÁV

– emelte ki Kiszelly Zoltán.

Nyitókép: MTI

2025. október 24. 10:09
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
A kegyetlen férfi egy baltával végezte ki a volt élettársát. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Az idős férfi a kerti fészerében égett halálra. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Egy rabtársa késelte meg a Losprophets botrányos frontemberét.
Összegezte a csütörtöki budapesti rendezvények létszámát a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operat...
Megvannak a hivatalos adatok a csütörtöki rendezvényei résztvevőinek számáról.