Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére: megmutatta, ki rabolta el a szívét!

A népszerű párkereső reality korábbi évadának szereplője válása után nem kereste a szerelmet, ám most már közös fotót is megosztott új párjával.

Múlt héten hétfőn startolt el a Házasság első látásra harmadik évada, amelyben mostanra hét férfi és hét nő mondta ki egymásnak az igent az oltár előtt. A friss házasok között akadnak, akik hamar rátaláltak egymásra, de olyanok is, akik már többször is emlegették a válást. Ennek ellenére még számos fordulat várható a népszerű párkereső reality új szériájában addig, amíg kiderül, kik azok, akik végül a házasságuk mellett döntöttek.

A műsor előző évadában egyik páros sem maradt együtt, köztük Kovács Reni is elvált a szakértők által kiválasztott férjétől, Wollner Péter Brumitól, akivel ugyanolyan viharos volt a szakításuk, mint amilyen előtte volt a kapcsolatuk.

A budapesti lány azok után, hogy véget ért a házassága, egy ideig a szinglik táborát erősítette, és saját magára fókuszált, mostanra azonban ismét eltalálta őt Ámor nyila.

Reni nem is rejti véka alá, mennyire szerelmes, Instagram-sztorijában ugyanis már több szerelmes szelfit is megosztott titokzatos párjával, akire csak „Á”-ként hivatkozik. A sármos férfival nemrég egy romantikus vacsorán is részt vett, és a jelek szerint komoly a kapcsolatuk, hiszen „Á” még Reni Instagram-oldalán látható bemutatkozásában is szerepel egy szerelmes párt ábrázoló emoji társaságában.

 

Nyitókép: TV2

2025. október 24. 09:58
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Legalább 25 ember vesztette életét, és többen megsérültek, miután péntek hajnalban lángra kapott egy utasokat szállí...
A Nemzeti Konzultáció kérdéseinek megválaszolására és visszaküldésére kéri a magyarokat Szabados Richárd, a nemzetga...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
Kiszelly Zoltán szerint a Békemenet sikere megmutatta, hogy az ellenzéki közvélemény-kutatások mögött igazából csak ...