Téli vagy nyári időszámítás? Most szavazhat a közelgő óraátállításról!

Az óraátállítás problémája minden nyári- és téli időszámítás előtt rengeteg kérdést vet fel az emberekben, ezekre azonban gyakran nem kapunk választ. Most összeszedtünk minden fontos információt.

Az év folyamán állandóan változik az éjjelek és nappalok hossza, amit Földünk tengelyének ferde, 66,5 fokos dőlésszöge okoz. Emiatt a Nap fénye idő múlásával más-más szögben érkezik a földfelszínre, így nyáron a beesési szög miatt hosszabbak, télen pedig rövidebbek a nappalok.

A nyári időszámítás ötlete egy amerikai feltaláló nevéhez, Benjamin Franklinhez köthető, aki 1784-ben azt javasolta, hogy keljünk egy órával korábban, és ha ezért korábban is fekszünk le, akkor sokat spórolhatunk a gyertyákkal. Ez tehát valójában energiamegtakarítás céljából jött létre, de először közel 150 évvel az elgondolás után, 1916-ban vezették be a nyári időszámítást.

A fotó illusztráció: MTI/Mónus Márton

Több mint száz évvel később most mégis évről évre felvetül a kérdés az óraátállítás ismételt megszüntetésére, szakemberek szerint ugyanis ma már az évi két váltás gazdaságilag feleslegessé vált. Az eltörlést több éve az Európai Unióban is kezdeményezték, ám azóta sem született végleges döntés.

Az indokok között gyakran szerepel az óraátállítás miatti cirkadiánritmus-zavar által okozott egészségügyi problémák – mint a szívroham vagy a szélütés –, valamint az alvási szokások megváltozásából fakadó mentális problémák.

Az biztos, hogy idén még számítanunk kell egy óraátállításra, legközelebb ugyanis október 26-án, azaz szombatról vasárnapra virradóra esedékes. Hajnalban 3 órakor 2 órára kell visszaállítani a "mutatókat". 

2025. október 24. 12:41
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
Megvannak a hivatalos adatok a csütörtöki rendezvényei résztvevőinek számáról.
70 kilométeres sebességű széllökések jönnek.
A Tények stábja a helyszínen járva több helyen is látott szivárványos zebrát.