Varga Mihály: Idén januárban 1500 milliárd forinttal csökkentettük az adókat

Idén januárban 1500 milliárd forinttal csökkentette a kormány az adókat - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.

A tárcavezető egy táblázatban - amelynek a Beszéljenek a számok! címet adta - a 2009-es adóügyi helyzetképet vetette össze a 2022-essel, bemutatva a 2010 óta végrehajtott adócsökkentéseket.

Kiemelte: az szja 2009-ben még 36 százalékos volt, idén 15 százalék, és a 25 év alatti fiatalok szja-mentességet kapnak, ahogy a négy- vagy többgyermekes anyák is. A családi adókedvezmény 2009-ben 12 milliárd forint volt, míg idén 980 milliárd forint. A nyugdíjas munkavállalók béréből levont közteher 49,5 százalékot tett ki 2009-ben, jelenleg 15 százalék. A társasági adó kulcsa akkor 20 százalék volt, most 9 százalék.


Varga Mihály azt is szerepeltette a táblázatban, hogy 13 százalékra mérséklődik a kifizetőt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) mértéke. Ez 20 százalék volt 2009-ben. A munkáltatói adó az akkori 33,5 százalék után idén 15 százalék. Idén az alanyi mentesség értékhatárát az áfában 12 millió forintra emelték, a 2009-es értékhatár még 5 millió forint volt - ismertette.

Az ügyintézés illetéke 2022-ben 0 forint, míg 2009-ben még 2200 forint volt, az egyenesági rokonok, házastársak öröklési, ajándékozási illetéke megszűnt, míg 2009-ben 15-21 százalék volt. Az adóelkerülés mértéke az áfában a 2010-es 22,3 százalékról 6,1 százalékra mérséklődött 2020-ra - mutatott rá a szakminiszter.

 

MTI/címlapfotó: facebook.com/VargaMihalyKepviselo

2022. január 08. 08:54
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Mandula Ádám nem teszi zsebre, amit Brasch Bence mondott róla.
időjárás-jelentés, 2025. október 19., vasárnap
A valóságshow-szereplő könnyek között omlott össze, és kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogyan küzdött meg g...
HORRORBALESETEK - Hárman haltak meg balesetekben az elmúlt 24 órában. Demecsernél versenyzett két sofőr, egyikük nek...
Ahogy nő, egyre vörösebb lesz majd a Miskolci Állatkertben született örvös mangábé kölyök bundája, a kicsit most mut...