Törött állkapoccsal távozott a ballagási buliból a részeg férfi

 A bulin lerészegedett férfi kifogásolhatóan viselkedett, ezért alaposan megverték.

A Szikszói Járási Ügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik egy családi összejövetelen verték meg az egyik vendéget.

A vádirat szerint, a testvérpár tavaly június 15-én délután, egy alsóvadászi családi házban ballagási ünnepségen vettek részt. A rendezvényen már reggeltől jelen volt a későbbi sértett is, aki estére lerészegedett és emiatt kifogásolhatóan viselkedett.

Ezt megelégelve, a testvérpár egy tagja a ház előtti útszakaszon, a mellkasánál és a vállánál lökdösni kezdte a férfit, majd kisebb erővel, ököllel megütötte a szeme tájékán, melynek következtében földre esett.

Miután a férfi a földről felállt, a kötekedéssel továbbra sem hagyott fel. A jobb kezét felemelve, inzultálni kezdte a másik testvért is, aki erre ököllel közepes erővel állon ütötte, mire a részeg férfi ismét a földre került.

A férfi utóbbinak hatására 8 napon túl gyógyuló állkapocs törést, míg az első bántalmazás nyomán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, mely utóbbiakkal kapcsolatban könnyű testi sértés miatt magánindítványt nem terjesztett elő - számolt be róla a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Főügyészség.

A járási ügyészség az egyik testvért súlyos testi sértés bűntettével, míg másikukat garázdaság vétségével vádolja és velük szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt a Szikszói Járásbíróságnak.

A címlapfotó illusztráció.

2021. április 22. 09:12
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Huszonhárman kerültek kórházba, amikor egy busz fékezés nélkül hajtott át a körforgalmon és nekicsapódott egy iskola...
Online csalással legalább ötszáz embert károsított meg egy 21 éves Somogy vármegyei nő, akit a balatonfüredi rendőrö...
A brüsszeli elit szabotálja a békeerőfeszítéseket, azonban szerencsére az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump és O...
Az október 23-i Békemeneten mindenkire szükség lesz, aki nemet mond a háborúra
VIGYÁZZ, ÜTKÖZÜNK! - Fékezés nélkül csapódott egy távolsági autóbusz egy szolnoki gimnázium falába. Ott voltunk a ...
family