Telefonon szólt testvérének, hogy megölte apjukat

Brutálisan kivégezte apját a mentális zavarokkal és alkoholproblémával küzdő férfi.

A Somogy Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt az ellen a 41 éves férfi ellen, aki 2021 januárjában egy vita folyamán meggyilkolta idős édesapját.

A két férfi egy háztartásban élt balatonszemesi otthonukban. Mindketten jellemzően gyakran fogyasztottak alkoholt, a 41 éves férfi ezen felül azonban mentális problémákkal is küzdött. A gyilkosság napján is erős alkoholos befolyásoltság alatt állt. Napközben alkalmi munkát végzett, majd miután hazaért az esti órákban vitába keveredett apjával, aki szintén ittas volt. A vitában először az apja vált tettlegessé, ököllel ütötte meg fia arcát. Ekkor az ellökte apját, aki az ágyra esett, de újult erővel felpattant, felkapott egy kalapácsot és azzal támadt fiára, lesújtott annak jobb kézfejére. Ekkor szabadult el a pokol és vettek tragikus fordulatot az események. A 41 éves férfi kivette apja kezéből a kalapácsot, nagy erővel ütlegelni kezdte vele annak fejét, valamint egyéb eszközökkel vágott sebeket ejtett az idős férfin, többek között annak nyakán. Az idős férfi bántalmazását csak annak halálakor fejezte be.

Apja megölése után felhívta testvérét, aki kihívta a rendőröket. akik a tett helyszínén letartóztatták az apagyilkos férfit.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában 15 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott a férfivel szemben.

A címlapfotó illusztráció.

2021. október 07. 07:22
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...