Takaróval fojtotta meg 9 hónapos babáját, balesetnek akarta beállítani

Beismerte tettét.

Rács mögé került az a pennsylvaniai nő, aki beismerte, hogy megfojtotta kisfiát – számolt be a szörnyű esetről a minap a Crime Online.

Január 6-án a hatóságokat egy életjelet nem adó csecsemőhöz riasztották Indianaban. A rendőrség elmondása szerint a babának nem volt pulzusa, amit egy helyi kórházban sikerült visszahozni. A gyermek ennek ellenére öt nappal később életét vesztette.

A fiú 21 éves édesanyja, Patricial Hullenbaugh kezdetben azt vallotta, hogy lefektette aludni a kicsit, azonban amikor egy órával később visszatért, gyermeke részben a kiságyon kívül lógott, arccal lefelé a matracon.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A nő ezt követően a baba apjának segítségét kérte, aki arra utasította őt, hogy hívja a 911-et, miközben a férfi nekiállt újraéleszteni gyermekét.

Az ügy kivizsgálása során az anya változtatott a sztoriján, ami feltűnt a nyomozóknak. Hullenbaugh végül bevallotta, hogy egy takaróval fojtotta meg a fiát, mivel feldühítette a kicsi sírása. Miután a csecsemő nem lélegzett, pánikba esett és 15 perccel tette után ébresztette fel kisfia apját. A nő tudatosan úgy helyezte el gyermekét a bölcsőben, mintha beszorult volna. 

Az anya ellen szerdán emeltek vádat emberölés miatt.

Kapcsolódó tartalom:

Sokkoló részletek derültek ki a fővárosi és a pécsi csecsemőgyilkosságról is - videóval

Újszülött holttestére bukkantak Józsefvárosban, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

Megszülte és megölte kisbabáját egy 15 éves lány Pécsen

Kiderült, miért ölte meg 3 éves kislányát a jászszentandrási nő - videóval

2024. február 02. 12:23
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Húsz nap elzárásra ítélte a bíróság azt az idős nőt, akinek a kutyái rátámadtak egy kislányra Zsámbékon. A gyereknek...
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
150 ezren tüntettek a bevándorlás ellen Londonban. Egyre nagyobb feszültséget okoz ugyanis a tömeges migráció az Egy...
Hordágyon hozták le a tűzoltók a hegyről azt a férfit, aki túrázás közben sérült meg szombat délután a Pilisben. A D...
Meglátta egy biciklis futár, hogy egy nő egy lopott kerékpárral megy az út szélén Budapesten, megállította őt és a v...
A nyomravezetői díj ellenére sem találja a rendőrség azt a gyújtogatót, aki miatt márciusban leégett a szamosszegi s...
Konyhai bárddal támadt egy rendőrre egy férfi Ajkán. A járőrök azért mentek a lakásába, mert részegen üvöltözött és ...