Szijjártó Péter: a franciák vehetik át a németek szerepét a paksi irányítástechnika szállításában

Minden bizonnyal a francia Framatome veszi át a német Siemens Energy szerepét az új paksi reaktorok irányítástechnikájának leszállításában, miután a berlini kormány továbbra sem engedélyezte a vállalat részvételét az atomerőmű bővítésében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EDF francia energetikai vállalat vezérigazgatójával folytatott megbeszélését követően hangsúlyozta, hogy Magyarország energiabiztonságát és a rezsicsökkentés vívmányainak fenntartását hosszú távon a nukleáris áramtermelés jelentős bővítésével lehet elsősorban garantálni – számolt be az MTI.
Kiemelte, hogy a paksi beruházás szerződésmódosításait az Európai Bizottság nemrég jóváhagyta, így most felgyorsítható a projekt, amelyben a kormány növekvő francia jelenléttel számol.

Az irányítástechnikai rendszert német-francia konzorciumnak szántuk, a német kormány nem engedi azonban a német cég részvételét, ezért a franciák fogják átvenni a helyüket az irányítástechnika szempontjából minden bizonnyal

- közölte.

Emlékeztetett, hogy a turbinák szállítására szerződést nyert amerikai GE-t is francia vállalat vásárolta fel.

"Mindez pedig azt jelenti, hogy a francia hozzáadott érték, a francia részvétel, a francia hozzájárulás a magyar nukleáris iparban rendkívüli mértékben meg fog nőni" - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy ez egybevág Magyarország érdekeivel, ugyanis Budapest és Párizs egy stratégiai ponton mindenképpen egyetért, ez pedig a nukleáris energia védelme.

A nukleáris energiát az európai politikai szereplők egy része és a brüsszeli bürokraták nagy része is próbálja kilökni az európai energiapiacról. Megpróbálták, megpróbálják ellehetetleníteni az atomenergiát, azonban a franciák szerveztek egy olyan koalíciót itt, Európában, amely tizenkét országból áll, akik következetesen, határozottan és konzekvensen fellépünk a nukleáris energia használata mellett

- fogalmazott.

"Nem fogadjuk el azt, hogy negatív diszkriminációt alkalmazzanak a nukleáris energiával szemben. A nukleáris energia igenis tiszta, olcsó, biztonságos módja a villamosenergia előállításának" - húzta alá.

Magyarország és Franciaország ebben az ügyben közösen lép fel, tehát van egy politikai egyetértés és van egy gazdasági közös érdekeltség is abba az irányba, hogy a francia és a magyar nukleáris ipar az eddiginél sokkal szorosabban összekapcsolódjon

- tette hozzá.

A miniszter délelőtt az Európai Űrügynökség (ESA) főigazgatójával, illetve a Thales Alenia Space és a Servier különböző vezetőivel is tárgyalt. Kiemelte, hogy fokozódik az együttműködés az ESA-val, miután Magyarország kiválasztotta azt a négy űrhajósjelöltet, akiknek az egyike egy hónapon át különböző tudományos kísérleteket fog végezni a Nemzetközi Űrállomáson. Valamint tudatta, hogy erről szeptemberben aláírják a szerződést az amerikai Axiom Space vállalattal.

Hatalmas eredmény Magyarország számára, hogy kicsit több mint negyven évvel az első magyar űrhajós után újra van nemzeti űrhajós programunk

- mondta.

"Mára világossá vált, hogy az űripar, az űrkutatás minden gazdaságban egyre fontosabb szerepet játszik, és ilyen időszakokban, amikor a nemzetgazdaságok szenvednek gyakorlatilag, akkor minden ilyen innovatív, magas hozzáadott értéket képviselő ágazat egyfajta kitörési, kiugrási lehetőséget jelent" - vélekedett.

Címlapfotó: Facebook/Szijjártó Péter hivatalos oldala

2023. június 07. 13:59
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Egyszerre terjed az influenza, a Covid, és a nyugat-nílusi vírus Magyarországon.
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A Tisza a nyugdíjrendszert is teljesen átalakítaná, ugyanis ezt várják el tőlük Brüsszelből. Ezzel szemben a kormány...
A Mátra után már a tokaji borvidéket is elérte az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség. A szőlőkabóca által terjes...
Két héten belül Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin és Donald Trump, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana...
Senki sem törődött vele, de a különleges látogatót végül a vadvédelmi őrök távolították el.
Kétszer annyian vettek részt a második Harcosok Klubja edzőtáborban Zánkán, mint az első eseményen, de sokan még így...