
Menczer Tamás: Ami rossz Magyarországnak, az jó a Tiszának
Szentkirályi Alexandra bejegyzése szerint a fővárosi lakhatási válság enyhítésének egyik legfontosabb eleme, hogy a Budapesten tanuló diákok minél nagyobb számban jussanak megfelelő számú és minőségű kollégiumi férőhelyhez.
Hangsúlyozta, hogy Karácsony Gergelyfőpolgármester 2019-es lakhatási ígéreteiből nem lett semmi, sőt egy több száz fős kollégiumi épületet is "piacra dobtak", ahelyett, hogy lakhatási céllal hasznosították volna.
A kormánynak - a fővárossal ellentétben - van elképzelése arról, hogyan lehet kezelni a budapesti lakhatási válságot, a Fidesz-frakció ebben a munkában pedig partnere lesz a kormánynak - írta a politikus.
"A héten ismét tárgyaltam Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel és arra tettem javaslatot, hogy a IX. kerületi rozsdaövezet helyén épüljenek új kollégiumi férőhelyek, állami támogatással jöjjön létre egy egységes budapesti diákváros" - fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
Forrás: MTI

Menczer Tamás: Ami rossz Magyarországnak, az jó a Tiszának

Hidvéghi: a nemzeti konzultáció segít megvédeni a rezsicsökkentést is Brüsszeltől és bábjaitól!

Eláraszthatják Magyarországot az amerikai beruházások az Orbán–Trump-találkozó után

Orbán Balázs: Annak épp az ellenkezője igaz, mint amit Szent-Iványi István állít

Szentkirályi: az amerikai-magyar csúcstalálkozó eredményei önmagukért beszélnek

Politikai elemző: Az amerikai pénzügyi rendszer ott áll a magyar mögött, ami megvédheti a forintot a spekulációs támadásoktól

„Aranykor” – Hankó Balázs szerint a magyar–amerikai viszony csúcsponton van

Zsigó Róbert: szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: együttműködési megállapodást kötött a magyar és a libanoni védelmi tárca

A kormánykritikus Bloomberg sem tagadja Orbán Viktor sikerét

A Politico is elismeri, nagy siker, hogy hazánk mentességet kapott a szankciók alól

Orbán Viktor: az amerikai megállapodásaink minden magyar ember javát szolgálják