Sokkoló részletek: Így halhatott meg az EDDA tagja

Pataki Attila könnyeivel küzdve beszélt a tragédiáról.

2022. október 21. 15:20

Az EDDA Művek csütörtökön számolt be arról, hogy Kiss Zoltán „Hagyma” tragikus hirtelenséggel meghalt. A zenekar mindig vidám sofőrje mintegy 28 évig biztosította a banda számára a biztonságos utazást, vidámsága határtalan volt.


Pataki Attila a történtekkel kapcsolatban megtörten, sírva adott interjút a Borsnak, melyben elmondta, hogy a banda szívében végtelen szomorúság van, hiszen egy igazi útitársat, hűséges barátot és egy igazán fantasztikus embert veszítettek el, aki sosem betegeskedett, mindig csak mosolygott és vicceket mesélt, a közel 3 évtized és a maga mögött hagyott 7 millió kilométer alatt pedig soha nem volt balesete.

Az énekes azt is elárulta, mi okozhatta Kiss Zoltán halálát. 

„Hivatalos rendőrségi tájékoztatást nem kaptunk, de úgy tudjuk, épp biciklivel tartott hazafelé, majd lekanyarodott az útról, és talán rosszul lett, vagy egy murván elcsúszott, nem tudni, de olyan komoly sérülés érte a fejét, ami a tragikus halálához vezetett”.

Címlapfotó: EDDA Művek hivatalos Facebook-oldala

Újabb vérlázító átverés
Szó szerint ablakon kidobott pénz. 20-30, de akár 60 ezer forintot is kicsalnak a házaló cégek, amelyek újabb és úja...
Állandó életveszélyben
Egyedülálló teljesítményével az egész világot lenyűgözte a magyar delfinlány. Korok Fatima felnőtt fejjel ismerkedet...
Remegett, annyira bizonyítani akart
Megfelelési kényszere volt, remegett Gáspár Evelin keze főzés közben a Hal a tortán kulisszái mögött. Aztán jött a f...
Spórolásba kezdtek a sztárok is
Nem hajlandó tojást venni Bay Éva, Tücsi pedig megrögzötten kapcsolja le a lámpákat a lakásban. A hírességeket is el...
Gőzerővel dolgozik kisfia mellett is
Folyamatosan ingázik a színpad és a gyerekszoba között. Caramel ugyanis nemcsak, mint zenei rendező, hanem mint szín...
Ki költözne be egy gyilkos házába?
Vajon ki és mennyiért veszi meg azokat a házakat, amiknek padlójára vér tapad? Pándy András sorozatgyilkos otthona i...
Így él az ország táncoslábú kisembere
Furán néztek rá, negatív megjegyzéseket kapott, aztán mindenki azt találgatta, vajon hogyan állja majd meg a helyét ...
Szolgálat közben, barátnője háza előtt halt meg egy görbeházai rendőr, családja sokkos állapotba került
Dávid még csak 23 éves volt.
Megszólal a hercegné
Lady Diana a legféltettebb titkait is rábízta, II. Erzsébet királynőt pedig a barátjaként szerette Sarah Ferguson. A...
Fájdalmas múlt
Rengeteg titok övezi a Nagy Ő Beájának múltját. Ő viszont vállalta, hogy most az egyszer tiszta vizet önt a pohárba ...
Beckhamnek menekülnie kellett, lázadoznak a játékosok a katari vb-n
A hatvan év körüli vezető megpróbált kikezdeni velem - ezért távozott a magyar sportolónő Olaszországból
A nap tippelője: Rudolf Gergely szerint az egyik nagy esélyes búcsúzik a vb-től
Futballóriások csatája: jön a drámák napja a katari vb-n
Hibák, amelyek miatt lemaradhat az álomállásról