Sok nőt érintő egészségügyi problémára hívták fel a figyelmet

Ezt a betegséget hosszú időbe telik diagnosztizálni, mivel rengetegen a jelentkező tüneteket sem veszik komolyan.

Az endometriózis hazánkban is nagyon sok nőnek keseríti meg az életét. A havi vérzéssel jelentkező erős fájdalom sokszor arra kényszeríti elszenvedőit, hogy ebben az időszakban ne tudjanak sem dolgozni, sem a szeretteikkel lenni, vagyis mondhatni megszűnnek élni. De a fájdalom nem szűnik, az csak erősebb lesz. Rengetegen évekig tartó orvosi vélemény kikérés után kapják meg azt a diagnózis, miszerint endometriózisban szenvednek. Ez a betegség a gyermekvállalást is megnehezíti, avagy lehetetlenné teszi, rengetegen mégsem veszik komolyan. A március az endometriózis hónapja, ennek keretein belül már így is rengeteg mindent osztottak meg a szakemberek ezzel a betegséggel kapcsolatosan.

Március 27. az endometriózis világnapja. Ennek kapcsán ingyenes online előadások segítségével kaphatunk iránymutatást a betegség felismerésével, és kezelésével kapcsolatban.

 

 

címlapfotó: facebook.com/endometriozismagyarorszag

2021. március 27. 11:08
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Kiszelly Zoltán szerint a Békemenet sikere megmutatta, hogy az ellenzéki közvélemény-kutatások mögött igazából csak ...
A világ egyik legkedveltebb romantikus vígjáték-hősnőjének egy különleges helyszínen állítanak emléket. Ott lesz mel...
A népszerű párkereső reality korábbi évadának szereplője válása után nem kereste a szerelmet, ám most már közös fotó...
A magyar származású világhírű zenész, Leslie Mandoki a saját szemszögéből mutatta meg a nyugat-európaiaknak és az am...
A Házasság első látásra új évadának szereplője kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, miért döntött úgy, hogy nem ...