verekedés

Röpködtek a pofonok, nyaralók estek egymásnak egy óceánjárón - Videó

Az utazás utolsó napján bunyó tört ki egy óceánjáró hajón kedden hajnalban. 

2022. június 29. 17:53

Egy videó kering az interneten, amelyen az látható, hogy 40-60 utas egy óceánjárón összeverekedett. A hajó éppen New Yorkba tartott, az utazás utolsó napján kikötni. A videó készítője azt írta, hogy ő éppen a pultnál állt, a koktélját szürcsölgette, amikor a táncparketten kitört a balhé.

A videón az is látszik, hogy a létszámhátrányban lévő biztonsági őrök megpróbáltak rendet tenni a verekedő utasok között. A szemtanú szerint páran megsérültek, többnyire üvegszilánkok vágták meg őket. Azonban a források szerint súlyos sérülést senki nem szenvedett. 


Az ügyben senkit nem tartóztattak le, mivel az nem tiszta, hogy a hajó éppen New Jersey, New York, vagy nemzetközi vizek felségterületén volt, amikor kitört a verekedés. Ezért azt sem tudják egyelőre, hogy melyik hatóság folytat majd vizsgálatot az ügyben. A hajót a partiőrség kísérte a partra az eset után, mindenki biztonságban, további rendbontás nélkül szállt le. 

Címlapfotó: Illusztráció / Shutterstock

Kismamák a kánikulában
Félnek a strandon, bujkálnak a forróság elől a kismamák. Sorra dőltek meg idén a melegrekordok, az elviselhetetlen h...
Már első nap teltház a Szigeten
Külön jégkádat kért az öltözőjébe a fellépése előtt Dua Lipa. A brit énekesnő szerda este megtöltötte a Nagyszínpad ...
Felrobbant a Korda bomba!
Kétszer kellett eljátszani a legnagyobb slágerüket, rajongóik annyira őrületes hangulatba kerültek Korda György és B...
Szinte teljesen tehetetlenek vagyunk – komoly veszélyre figyelmeztet Rusvai Miklós
A szomszédban már halálos áldozata is van, védőoltás azonban még nincs ellene.
Túltolta a mézet, „detoxba” került az erdőben bolyongó kerge medve
Túl sok rododendronmézet ehetett és ettől kezdett el támolyogni, nyöszörögni egy medvebocs az északnyugat-törökorszá...
Tények teljes adás, 2022. augusztus 12., péntek
TRAGÉDIA - Nyomoz a rendőrség a Zalaegerszegen meghalt ötéves gyerek ügyében. Egy kisfiúra dőlt rá a több száz kilós...
Bomba forma pár nap alatt
Bikini body pár nap alatt? Valószínűleg ez lenne a legtöbb nő kívánsága a nyaralás előtt. Utánajártunk annak, hogy m...
Hajmeresztő videó: alulmaradt a Lamborghini a családi "tankkal" szemben
A szó szoros értelmében.
Remegő lábakkal várják a feladatokat
Több millió forinttal a zsebükben távoztak a héten a Város vs Vidék nyertes csapatai. Kedden három egyetemista fiú 3...
Férfiakat nyom le a szkanderes anyuka
100 kilós férfiakat nyom le szkanderban a fiatal anyuka. Brigitta tízszeres Európa- és négyszeres világbajnok. Több ...