Romániában a településeken kívül is eltávolíthatók a veszélyes medvék

Romániában a hatóságok a településeken kívül is eltávolíthatják a veszélyes medvéket egy szerdán elfogadott törvény szerint, amelyet a képviselőház szavazott meg ügydöntő házként.

2021. december 15. 15:35

A jogszabályt 232 képviselő támogatta, 30-an ellene szavaztak 23 tartózkodás mellett. A törvény lényegében a júliusban a román kormány által elfogadott, a veszélyes medvék eltávolítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet szövegét tartalmazza. A román törvényalkotási szabályok szerint ugyanis a kormány sürgősségi rendeleteket fogadhat el, amelyek azonnal hatályba lépnek, de ezek később a parlament asztalára kerülnek. A kormányrendelet csak a településeken belüli veszélyes medvék eltávolításáról rendelkezett, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a most elfogadott törvényhez beterjesztett módosító indítványa szerint ezt a lehetőséget kiterjesztették a településeken kívüli területekre is.
Romániában 2016 óta tilos a medvevadászat, ezért a jogszabály szerint csakis azokat az állatokat lehet eltávolítani - akár kilőni, ha ez indokolt -, amelyek jelenlétét a lakosság jelenti a 112-es segélyhívó számon. Korábban a környezetvédelmi minisztériumnak kellett engedélyeznie egy-egy medve eltávolítását, de ez nem bizonyult hatékonynak. Az RMDSZ által javasolt kormányrendelet szerint egy helyi bizottságnak kell eldöntenie, hogy elégséges intézkedés-e a nagyvad elhajtása, altatni kell az áthelyezése érdekében, vagy csak a kilövése jelent megoldást a közbiztonság helyreállítására.
A nagyvad vadászatának betiltása után Romániában elszaporodtak a medvetámadások, így 2016-ban még csak 200, medvével kapcsolatos segélyhívást jegyeztek, tavaly viszont már 1800-ra nőtt a számuk.
Európában Románia rendelkezik a legnagyobb barnamedve-populációval.

MTI/A címlapfotó illusztráció

Egy szabadnapos orvos segített világra hozni a repülőgépen egy csecsemőt
A kanadai doktornő egyáltalán nem számított hasonlóra, amikor felszállt a gépre.
Húsvágó bárddal támadt a szomszédjára a részeg férfi
Egész nap ivott és a szomszédját szidta a 22 éves férfi. Amikor teljesen lerészegedett egy húsvágó bárddal támadt rá...
Szervdonor lett a szervátültetett férfiből
Korábban ő is új esélyt kapott az életre, halála után több szervátültetésre váró emberen segített.
Kisodródott a szélviharban a leszállópályáról egy utasszállító Kolozsváron
Olyan manővert végzett a pilóta, amit az erős szélviharban nem lett volna szabad tennie.
Önként fertőzte meg magát koronavírussal az énekesnő, belehalt
A nő szándékosan kereste azok társaságát, akik koronavírus-fertőzöttek voltak. Nem akart oltatni.
Szégyellt táncolni, most profi benne
Magyarországra költözött Andrei Mangra, itt kezdett el táncot oktatni. Az idei Dancing with the Stars győztes profi ...
Az egész világ a magyar fotósra figyel
Van egy olyan általános vélekedés, hogy mi nők már kislánykorunkban elképzeljük, hogy milyen lesz majd az esküvőnk. ...
Botrányoktól mentes válást választottak
Botrányoktól mentesen is véget érhet egy házasság. Hétfőn ugye épp az ellenkezőjéről meséltünk: most viszont Veréb T...
Egy éve halt meg, de még mindig gyászol
2021. január 17.-e a kabaréműfaj gyásznapja. Egy évvel ezelőtt, ezen a napon hagyott itt bennünket Sas József, a leg...
Orbán Viktor telefonon tárgyalt Donald Trumppal
Egymás kölcsönös politikai támogatásáról, a magyar-amerikai kapcsolatokról és a migrációról is szó volt Orbán Viktor...