Robbantás történt Isztambulban, sok a halott és a sebesült

Robbanás történt vasárnap délután közép-európai idő szerint 14 óra 20 perc körül Isztambul népszerű sétálóutcájában, az Istiklalon, a detonációnak az első vizsgálatok szerint négy halottja és 38 sebesültje van - írta Ali Yerlikaya, Isztambul tartomány kormányzója hivatalos Twitter-fiókján.

2022. november 13. 16:52

A robbanás eredete egyelőre ismeretlen, az esettel kapcsolatban a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

A történteket követően nagy számban rendőr-, mentő- és tűzoltóegységek érkeztek a helyszínre. A sérülteket kórházba szállították. A biztonsági szervek lezárták a sétálóutcát a forgalom elől.


Ali Yerlikaya tájékoztatása szerint 6 főre emelkedett a halálos áldozatok száma, 53 ember pedig megsérült.


Erdogan török elnök terrorcselekménynek minősítette a véres isztambuli robbanást,
felszólalásában pedig nyomatékosította, hogy előkerítik a támadás elkövetőit.

Gyomorbaj? Sietve hágta át a létező összes szabályt a 10-es út fenegyereke
A sofőr ámokfutását egy fedélzeti kamera rögzítette.
Váratlan látogatók toppantak be a kiskunfélegyházi szeszgyárba, gazdát cserélt a vegyes pálinka
Nem kegyelmeztek az éppen pálinkát főző házigazdának. 
Jogerősen elítélték Lagzi Lajcsit
Jogerősen 3,5 év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék Galambos Lajost.
Különös fotók készültek a Mecsekben, több méteresre nőttek az óriási árnyak
A látvány leírhatatlan.
Letépte a nő ruháját, majd a nyakát szorítva akarta megerőszakolni a miskolci utcán - videó
Most emelt vádat az ügyészség a férfi ellen nemi erőszak kísérlete miatt.
Született Anyák nem csak anyáknak
Három Született Anya, akik kendőzetlen őszinteséggel és közvetlen stílusban elmesélték anyaságuk minden rejtett titk...
Hírességek a vörös szőnyegen
Csak úgy, mint Hollywoodban, vörös szőnyegen vonultak fel a magyar hírességek azon a nívós eseményen, amit New York ...
A szeretet gyógyító ereje
Egy váratlan komplikáció a születésnél vagy nem sokkal utána és minden megváltozik egy család életében. Oxigénhiány,...
Minden lében kanál
Alekosz - ahogyan azt már tőle megszokhattuk - minden lében kanál. Minden részletre alaposan figyel, legyen szó az é...
Magyar szépségek Mexikóban
Joggal gondolhatnánk, hogy a mexikói tájat már szinte képtelenség felülmúlni, nos a magyar szépségeknek sikerült. Ki...
Ő lett a Farm VIP legújabb kiesője
24 évesen meghalt a magyar röplabdázó
A tényellenőrök nem ellenőrizni akarják a tényeket, hanem átírni
Szoros meccsen nyert az edzőváltáson átesett Körmend a férfi kosárlabda NB I-ben
A címvédő Győr kiütéssel nyert a női kézi NB I-ben