Rettegett magyar bűnbandát számoltak fel, 80 rendőr csapott le - Fotók

Letartóztattak öt férfit nagy értékű betöréses lopások miatt, a bűnbanda mintegy 40 millió forintos kárt okozott - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n pénteken.

Azt írták, hogy a több megyén átívelő, vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére "szakosodott", különböző módszereket használó bűnözői csoport tagjait június 20-án fogták el.

Az összehangolt műveletben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság mellett a Bács-Kiskun, a Nógrád, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége vett részt. A rajtaütésen mintegy 80 rendőr működött közre öt helyszínen: Tóalmáson, Mendén (két helyen), Jászfelsőszentgyörgyön és Tápiószecsőn. 


A tájékoztatás szerint a bűnbanda tavaly óta több betöréses lopást követett el, főként üzletek, telephelyek voltak a célpontjaik.

A gyanúsítottak ingatlanjaiban végzett kutatás során mobiltelefonok, adathordozók, elemlámpák, adóvevők, az elkövetésnél használt cipők, szerszámok, és gépkocsi is a bűnjelek közé kerültek, a vagyonvisszaszerzés érdekében három nagy értékű autót is elszállíttattak a nyomozók.

Az eljárásban eddig hét bűncselekménnyel gyanúsították meg az elfogott férfiakat. Közülük négyet jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopással és más bűncselekményekkel, míg társukat pénzmosással gyanúsították meg. Az öt férfi mindegyike őrizetbe került, majd a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Forrás: MTI

2024. június 28. 17:39
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...