Minden korábbinál több új fertőzöttet jelentettek Portugáliában

Portugáliában szerdán meghaladta az új koronavírus-fertőzöttek száma a 14 600-at, miközben az ország a járványnak világszerte a legsúlyosabbnak számító hullámával küzd.

Az egészségügyi hatóságok minden korábbinál több - 14 647 - napi új fertőzöttet jelentettek szerdán, ez a szám mintegy 3600-zal több, mint az előző nap.

A járvány nem látszik mérséklődni, a kormány és egészségügyi szakemberek a jövő hétre jelezték előre a csúcspontját.

A kórházban ápolt Covid-19-betegek, illetve az intenzív osztályon ápoltak száma szintén rekordot döntött, 5493, illetve 681 volt szerdán.

A járvány karácsony óta gyorsult fel Portugáliában, ahol négy napra enyhítettek a gyülekezési és mozgási korlátozásokon.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem szerdai összesítése szerint a világban Portugáliában a legmagasabb a 100 ezer főre jutó heti új fertőzöttek, illetve halálesetek száma: január 10. és 16. között 70 406 új fertőzöttet és 1058 halálesetet jelentettek.

A 10,3 milliós lélekszámú országban a világjárvány kezdete óta 581 605 igazolt fertőzöttet és 9465 halálesetet regisztráltak.

A járvány nagy nyomást gyakorol az ibériai ország egészségügyi rendszerére. António Lacerda Sales egészségügy-miniszterhelyettes közölte, hogy a rendszer megfeszítetten működik. Szerdán a tervek szerint 58 ágyas tábori kórházat nyitnak meg a Lisszaboni Egyetem kampuszán.

A kormány közölte, hogy rövidesen 2300 ágyat állítanak fel szállodákban, egyetemi kollégiumokban és templomi helyiségekben, ahol megfigyelés alatt tudják tartani a betegeket.

A hatóságok Covid-19 gyorstesztelési programot indítottak az iskolákban az ország legsúlyosabban érintett térségeiben.

Portugáliában karantén van érvényben, de a kormány ódzkodik az iskolák bezárásától, arra hivatkozva, hogy az iskolák bezárása esetén több gyermek nem jut megfelelő élelemhez, nincsen számítógépe, internet-hozzáférése, saját szobája és nem kap segítséget a tanuláshoz.

Több tanár elégedetlen a kormány oktatáspolitikájával, és az iskolák országos bezárását sürgeti.

MTI/ A címlapfotó illusztráció.

2021. január 21. 08:24
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.
Nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel alázták meg a TV2 riporterét a Tisza Párt október 23-i rendezvényén. Magyar Péter ...