Országszerte jól halad az oltás

Az oltási hajlandóság az egészségügyi dolgozók és a lakosság körében is magas.

Janecskó Mária, a Szent János kórház oltóközpontjának vezetője elmondta: Pfizer-, illetve Szputnyik vakcinával oltják a háziorvosok által küldött, többnyire idős betegeket, naponta mintegy két-háromszázat - derült ki az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti helyszíni tudósításaiból.

Az oltási hajlandóság az egészségügyi dolgozók és a lakosság körében is magas, a mellékhatások nagyon enyhék, a Szent János kórház oltóközpontjában komolyabbat még nem tapasztaltak - mondta a szakember.

Suba László vámospércsi háziorvos az oltás menetéről szólva elmondta: adategyeztetés után elvégzik a szükséges vizsgálatokat - vérnyomást, testhőmérsékletet, pulzust mérnek, és ha minden rendben, beadják az oltást. Félórás várakozást követően újabb vizsgálat következik, és ha minden rendben, az oltakozó megkapja az oltási igazolványt és mehet haza - tette hozzá Suba László.

A háziorvos elmondta, hogy akiket telefonon megkeresnek, többnyire örülnek az oltásnak, meg se kérdezik, milyet kapnak, és ha a helyszínen derül ki, hogy kínai, azt is örömmel fogadják.

MTI/Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2021. március 07. 13:03
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Cápa marcangolt halálra egy 57 éves szörföst Sydney-ben. A férfi a barátaival ment ki a tengerre sportolni, amikor a...
Dinójelmezben, babakocsival és zsonglőrmutatványokat bemutatva is indultak futók a 40. Wizz Air Budapest Félmaratono...
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették élet...
Egyre több a beteg gyerek, alig indult el a tanév, máris sokan hiányoznak az iskolákból, óvodákból és a szokásosnál ...
Szatíroktól rettegnek az emberek Kazincbarcikán. Egy férfi a napokban az utcán támadt rá egy 16 éves lányra, aki a k...