Óriási bukás előtt a belga kormány, ezért néhány nappal a parlamenti választásuk előtt gyorsan elkezdték Magyarországot szidni

A háborút támogató, európai országok egyre frusztráltabbak Magyarország akadékoskodása miatt, amely szerintük az ukrajnai katonai segélyek ügyében történnek - írja a Politico cikke nyomán az Origo. És, tegyük hozzá, a fegyverszállítások és háború eszkalációja ellen is fellép a magyar kormány. A belga külügyminiszternő bejelentette, hogy a 7-es cikkely szerinti eljárás felgyorsításával egyszerűen meg kellene fosztania Magyarországot a szavazati jogától. Ez tehát azt jelenti, hogy most próbálják eltüntetni a háború útjából az utolsó akadályt. Ahogy megírták, a magyar választók erős döntése kell június 9-én, hogy Magyarország ki tudjon maradni a háborúból. De nem véletlen a belga kormány mozgolódása. Június 9-én Belgiumban egyúttal országgyűlési választásokat is tartanak. A belgiumi kormánypártok nagy bukás előtt állnak, könnyen lehet, hogy a bevándorlásellenes jobboldali párt alakíthat kormányt.

Az Origo röviden összefoglalta, hogy milyen választás(ok) lesznek vasárnap Belgiumban.

Egyrészt megválasztják a regionális és a szövetségi parlamentet, valamint az Európai Parlament belga képviselőit. Belgiumról érdemes tudni, hogy a főként a holland nyelvet beszélő flamandok és a francia nyelvű vallonok által létrehozott szövetségi államnak, a Belga Királyságnak sorozatos kormányválságokkal kellett szembenéznie az utóbbi évtizedekben. Az ország már most is tartja a leghosszabb kormány nélküli időszak világrekordját, 2018 decemberétől 2020 októberéig Belgiumnak 652 napig nem volt kormánya. Továbbá az ország vezetése azért sem stabil, mert a franciák és a flamandok nem tudnak közös nevezőre jutni a szövetségi államban. Az ország etnikai és nyelvi sokszínűsége miatt rengeteg párt van szétszórva az ország belső regionális és nyelvhatárain.

Európai szinten a belgák 22 EP-képviselőről dönthetnek. Szövetségi szinten az állampolgárok megválasztják a szövetségi parlament 150 képviselőjét és a szenátus 50 tagját s 60 tagú szenátusból. 10 szenátort pedig a szövetségi választások eredménye alapján arányosan osztanak el a pártok között.
A brüsszeli fővárosi régió esetében pedig a fővárosi régió 89 képviselőjét választják meg, melyből 72 francia nyelvű, 17 holland nyelvű politikus. A flamand nacionalisták az előrejelzések szerint megnyerik az országban nevezett választást. Vallóniában, az ország francia nyelvű déli felében a szociáldemokraták és a szélsőbaloldal dominált a kampányban.

A közvélemény-kutatások szerint Flandriában két flamand-jobboldali párt fogja megszerezni szavazópolgárok bizalmának a többségét. A jobboldali Vlaams Belang a flamand szavazatok akár 27 százalékát is megszerezheti, és ezzel az ország legnagyobb pártjává válhat. A szintén jobboldali Új Flamand Szövetség (N-VA) körülbelül 20 százalékot szerezhet, amivel a koalíciós tárgyalások során eldöntheti a mérleg nyelvét. Vallóniában és Brüsszelben az RTBF közszolgálati műsorszolgáltató legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a Frankofón Szocialista Párt (PS) a jobbközép liberális Mouvement Réformateurrel (MR) egyaránt 23 százalék körül áll. A harmadik helyen a szélsőbaloldali PTB áll.

Vallóniában a zöldek 8,8% estek vissza, 3,1 pontot veszítettek ezzel a törvényhozás legrosszabb pontszámát érték el. Az MR 2,1 százalékponttal erősödött, és a 2019-es választások óta először válik Vallónia vezető pártjává, holtversenyben a PS-vel (22,6%) A centristának nevezett Les Engagés 18,1%-kot várhat, míg PTB zsinórban 14% körül áll.

Flandria hagyományosan jobboldali, míg Vallóania baloldali. Emiatt rendkívül nehéz egy működőképes szövetségi kormányt kialakítani. Június 9-e után a pártok koalíciókat építenek egy szövetségi, flamand, brüsszeli és vallon kormány érdekében, mely tárgyalásokat rendkívül megnehezíti a rendkívüli töredezettség.

Az ország következő miniszterelnöke Tom Van Grieken , a flamand Vlaams Belang pártelnöke lehet, de akár úgy is alakulhat, Bart De Wever , Új Flamand Szövetség (N-VA) elnöke, Paul Magnette , a francia ajkú Szocialista Párt (PS) vezetője és esetleg, alaposabb választási káosz esetén George-Louis Bouchez, a francia ajkú liberális reformista mozgalom (MR) vezetői lehetnek a koalíciós tárgyalások eredményeként.

Ami biztosnak tűnik: a 150 fős kongresszusban a radikális jobboldali flamand pártok szerzik meg a legtöbb szavazatot (a Vlaams Belang 26 mndátumot, az N-VA 20), őket követné a szélsőbaloldali Belgiumi Munkáspárt (19). Viszont óriásit bukna Alexander De Croo miniszterelnök pártja, az Open Vld csak 6 mandátumot szerezne, vagyis frakciója a felére csökkenne (2019-es választásokon 12 mandátumot szereztek).

De a statisztikák, a háttérrészletek után nézzük a naprakész lényeget: a belga, baloldali médiumok versenyt kezdtek aggódni, hogy a radikális jobboldal nyerheti a parlamenti választást. A Le Soir például valóságos körképet tett közzé, hogy lehet-e élni és hogy is lehet élni olyan országokban, ahol - az ő értékítéletük szerint - nagyon jobboldali kormány van hatalmon.

A fotó illusztráció: X/Hadja Lahbib

A miniszterelnök pártja tehát szánalmas eredményre számíthat.

A magyarokat gyalázó külügyminiszternő egyébként az ultraliberális MR tagja. Hadja Lahbib a neve, 54 éves és már külügyminiszterré választása is botrányos volt. Semmiféle politikai tapasztalata nem volt a migráns hátterű, a muszlim vallásról buddhizmusra áttért újságírónőnek. Az orosz-ukrán háború kitörése előtt egyébként szélsőséges oroszbarátsággal vádolták, talán ezt ellensúlyozandó, Hadja Lahbib az ukránok egyik leghangosabb támogatójává vált. (Korábbi, még tévériporterként tett krími látogatása idején az ukrán internetes oldalak egyik leggyűlöltebb szereplője volt.)

Már külügyminiszterként került botrányba, amikor kiderült, enyhén szólva nem tett meg mindent, hogy a Hezbollah terroristacsoportot ne tudják pénzelni Belgiumból.

Hadja Lahbib egyébként harcos LMBTQ-aktivista, amikor például a Balkánon járt diplomáciai körúton, provokatívan elsősorban ezzel a kérdéssel foglalkozott.

2024. június 04. 09:33
Több halálos áldozata van a Danas tájfunnak Tajvanon
Eddig két halálos áldozata van a Danas tájfunnak, amely vasárnap este rekorderősségű széllel és heves esőzéssel csap...
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Életem a drogok rabjaként!
Pénz, lakás, család, barátok és egy biztos munkahely. Volt, aki hajléktalan lett, más a halállal nézett farkasszemet...
family
Tények teljes adás, 2025. július 6., vasárnap
BUSZBALESET - Gyerekeket szállító busz borult árokba Kunszentmártonnál. Macedóniába tartottak, 19 ember sérült meg -...
Túléltem a tömegkatasztrófát!
Fantasztikus hangulat, lelkes szurkolók... Így indult az Esztergom-Nyerges Rally egy két évvel ezelőtti vasárnap dél...
family
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.