Ököllel és bottal ütötte szerelmét

Régebben is vertem már el – ezt mondta a férfi vallomásában. A ceglédi rendőrök most lezárták a nyomozást és vádemelést javasolnak.

2021. november 07. 11:28

Egy 26 éves asszony tett feljelentést még februárban, mivel élettársa a 25 éves K. István 6 évig tartó élettársi kapcsolatukban rendszeresen bántalmazta, eleinte egy-egy pofont kapott, majd ököllel ütötte és rugdosta őt. Az utolsó csepp a pohárba február 24-én történt, amikor a férfi egy veszekedés közepette botot ragadott, és többször lábon ütötte az éppen ágyban fekvő nőt. A sértett a bántalmazások következtében nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett – közölte a rendőrség.

A ceglédi rendőrök még a bejelentés napján elfogták a 25 éves férfit, majd előállították. Kihallgatásán a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, a terhére rótt bűncselekményeket elismerte, részletesen vallott.

 

Elmondta, hogy „régebben is vertem már el, 3-4 alkalommal, ennyire emlékszem. Ezeknél a veréseknél nem használtam semmilyen tárgyat, de elismerem, hogy már vertem meg”.

A 25 éves férfival szemben kapcsolati erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Fotó: police.hu

Orbán Viktor: Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
Aláírtuk! Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj – írta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán kedden.
Túrázó kislányt és nőt is molesztált a perverz férfi
Az erdőben lesett gyanútlan áldozataira az elvetemült férfi, akik közül az egyik egy gyereklány volt.
Úgy tűnik a pofátlanságnak nincsenek határai
A fővárosban nem mindennapi jelenetet rögzített egy autó fedélzeti kamerája.
Összebújt Tóth Andi és Andrei Mangra, itt a bizonyíték
Tóth Andi és barátai összegyűltek egy hangulatos karácsonyi főzőcskézésre, a videók alapján pedig igazán jól érezhet...
Egy 3500 éves ritka kincs a Nemzeti Múzeum új műtárgya
Egy 3500 éves, 18 karátos aranyból készült karperec a Magyar Nemzeti Múzeum új műtárgya.
Birkák döngöltek halálra egy nőt
Kim Taylor önkéntesként segített be egy farmon. Éppen a birkák ólját takarította, mikor ismeretlen okokból a birkák ...
Tények röviden, 2021. december 7., kedd
Tények röviden adás
Nyugodt, de hideg idő
időjárás-jelentés, 2021. december 7., kedd
Ilyen jelmezben még sose láttuk Madonnát
A popdíva ikonikus szettjei egyszer megdöbbentőek voltak, másszor pedig lehengerlően szexik. Az amit most öltött fel...
Tények teljes adás, 2021. december 7., kedd
ÁMOKFUTÓ - Többször rálőtt feleségére, majd öngyilkos lett egy férfi Gyenesdiáson. Válófélben voltak, a férj nem tud...