Nemzeti színű zászlót kapnak a magyar tojások

Az Agrárminisztérium január elsejétől újabb termékköröknél teszi kötelezővé a származási információk jelölését.

Az AM közleménye szerint a nem előrecsomagolt élelmiszereknél az utóbbi egy évben folyamatosan bővült azoknak a termékeknek a köre, amelyeknél az értékesítés helyén jól láthatóan fel kell tüntetni a származási ország nevét, bizonyos esetekben pedig a zászlóját is. A jogszabály-módosítást minden esetben az érintett szakmai szervezetek kezdeményezték az Agrárminisztériumnál, írja az MTI.

Mint ismert a tojások esetében mind az előrecsomagolt (dobozos), mind a nem előrecsomagolt (ömlesztett) termék esetében a tojáshéjon fel kell tüntetni az ISO országkódot tartalmazó termelői kódot, amely jelentésének magyarázatát a csomagoláson, ömlesztett tojás esetében pedig az értékesítés helyén jól láthatóan és könnyen olvashatóan fel kell tüntetni. A tojás származási országára vonatkozó információ a fogyasztók számára így eddig csak közvetetten jelent meg jól láthatóan és egyértelműen - emlékeztetett tárca.

A minisztérium felhívta a figyelmet: a január 1-jén hatályba lépő - 36/2014. (XII. 17.) FM- rendelet újabb módosítása értelmében az ömlesztett formában értékesített tojások esetében, a származási országot szövegesen is fel kell tüntetni a termék közelében. Illetve az ország zászlaját (legalább 50 mm x 30 mm méretben) is kötelező megjeleníteni az eladás helyén.

A jelölés kiterjesztésével a vásárlók lényegesen könnyebben tudnak majd tájékozódni a termék származásával kapcsolatban, és ezzel a hazai termelők pozíciója is megerősödhet a piacon - összegezte az AM.

MTI

2020. december 30. 08:57
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
35 méter magas toronydaruban lett rosszul egy fiatal férfi Budapesten, a XIII. kerületben. Szédülni kezdett a fülkéb...
Fojtogatta, egy benzines kannával lelocsolta, majd felgyújtotta haragosát egy férfi Mezőhegyesen. Együtt ittak, végü...
Porig égett egy csaknem 2000 négyzetméteres raktár és az udvaron tárolt raklap készlet Békés vármegyében, Mezőhegyes...
Életveszélyesen megsérült egy 40 év körüli férfi, miután autójával egy teherautónak ütközött. A szörnyű karambol ked...
Óriási fordulat a bíróságon! Akár emberölés miatt is elítélhetik azt a nevelőanyát, aki miatt egy kanál rizses hústó...