Nagy István: egyre égetőbb feladat a környezet megóvása

Az agrárminiszter a teremtett világ minőségének megőrzéséért tett lépéseket pénteken Győrben.

Nagy István a Föld napja alkalmából az ETO Stadionnál tartott faültetésnél azt mondta, "nem vagyunk könnyű helyzetben, mert az éghajlat változását már mindennap tapasztaljuk a bőrünkön". Fontos tenni azért, hogy a környezet szebb, tisztább és élhetőbb legyen - fogalmazott, és megjegyezte, hogy nem véletlenül szerepel a kormány programjában a Te szedd! elnevezésű szemétszedési akció. Ezzel a települések és azok környéke lesz tisztább, emellett a környezet megóvása érdekében a kormány az illegális hulladéklerakók felszámolására is indított programot - fejtette ki.

Nagy István az egyik legfontosabb programnak nevezte a fásítást, amelynek célja, hogy a jelenlegi 24 százalékól 27 százalékra növekedjen az erdővel borított területek aránya az országban. Kiemelte, hogy a fák oxigént termelnek, megkötik a port és a szén-dioxidot, emellett csökkentik a levegő hőmérsékletét. Hozzátette, hogy a ma elültetett fák hatásaikat a jövőben fogják kifejteni.

Az agrárminiszter emlékeztetett, hogy a Településfásítási program keretösszegét 500 millió forintról egymilliárd forintra emelték. A programra a tízezernél kevesebb lakosú települések pályázhatnak, településenként tíz és harminc fát igényelhetnek.

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője párhuzamot vont a faültetés és a sportoló utánpótlásnevelés között. Úgy fogalmazott: ahogy egy fát az elültetése után nevelni és gondozni kell, hogy évek múlva árnyékot adjon, úgy a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémiára beíratott gyermekeket is gondozni kell, hogy később sikereket érjenek el. Hozzátette, hogy a klubnál a következő időszakban több infrastrukturális beruházás is elindul kormányzati támogatásból.
Soós Imre, az ETO FC Győrt működtető ETO Futball Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy a négy kislevelű hársfa elültetésével a Föld napja alkalmából azt a mintegy 55 ezer embert szeretnék megszólítani, akik valamilyen módon kötődnek a klubhoz.

A Föld napja alkalmából emlékeztetnünk kell arra, hogy vigyáznunk kell a bolygónkra - mondta.

MTI

2021. április 23. 12:13
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...