Nagy baj történt, mentőhelikoptert sietett egy 9 éves kisfiúért Kisbérre

Valószínűleg egy rosszul beszerelt klíma okozta a balesetet.

Mentőhelikopterrel vittek kórházba egy kilencéves kisfiút, miután egy nem szakszerű szerelés miatt megrázta az áram – írta meg pénteken a Kemma.hu egy kisbéri olvasójuk információi alapján. A lap megkeresésére Gányai Balázs, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte, hogy az ügyben a Kisbéri Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. A sajtóreferens hozzátette: a kisbéri rendőrök csütörtökön helyszínelést tartottak a balesetnél.

A fotó illusztráció: Facebook/Magyar Légimentő Nonprofit Kft.

Az utóbbi időben többször fordult elő hasonló eset, utoljára július 10-én számoltunk be arról, hogy egy kétéves gyereket Felsőkorompán a körhinta rázott meg. A gyermek sikítására édesanyja azonnal odarohant hozzá, ám az áram rajta is keresztülfutott. A kisfiút és anyukáját azonnal kórházba szállították, szerencsére egyikük sem került életveszélybe.

Ugyancsak kísértetiesen hasonló eset történt a fővárosban is, egy 2017 májusában történt baleset miatt emelt vádat az ügyészség egy 48 éves nővel szemben. Az óvodaüzemeltető ugyanis nem burkoltatta be a hűtő-fűtő elektromos berendezéseket, és emiatt egy kislány áramütést szenvedett.

2023. július 21. 13:13
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
A hét elején kimondottan meleg lesz, aztán fordulat áll be.
A miniszterelnök a Harcosok Klubjában értékelte a Tisza Párt tegnapi kongresszusát.
Csak óvatosan érdemes belecsobbanni a magyar tengerbe.