erőszak
légpuska

„Megöllek, ha nem térdelsz le” – mondta a 15 éves fiú egy puskával a kezében

Megalázta, ütötte-verte, rugdosta és gyilkossággal fenyegette a kiskorú ismerősét. Most döntött az ügyében a bíróság.

2022 tavaszán hívta el kiskorú ismerősét agancsot gyűjteni a sziráki tóhoz a 15 éves vádlott. Mivel nem találtak semmit, ezért az erőszakos elkövető és annak társa lökdösni kezdte a sértettet. Hátulról ütögették a fejét, majd fojtogatták, és egy szalmát tettek a szájába. Elővettek egy 25 centiméter pengehosszúságú kést, amit a gyerek mellkasához, majd nyakához szorítottak. A bal csuklóját meg is vágták, majd arra kényszerítették őt a földre nyomva, hogy csókoljon kezet az elkövetőnek. A sértett félelmében ezt meg is tette, amit le is videóztak. Ezután elengedték őt, de pár nap múlva ismét felkeresték.

A vádlott a lakására hívta áldozatát azzal az indokkal, hogy segítsen neki valamit beállítani a telefonján. A kiskorú elment hozzá egy ismerősével. Az elkövető egy légpuskát szorított a gyerek homlokához, és azzal fenyegette őt, hogy „Megöllek, ha nem térdelsz le!’. Nem akart eleget tenni a kérésnek annak ellenére sem, hogy a támadója meghúzta a ravaszt, de szerencsére sikerült elmenekülniük a házból.

A kép illusztráció: police.hu

Másnap a sértett a sziráki focipályán ült a földön, mikor újra felbukkant a támadója. Ütni kezdte őt, rugdosta a hátát, hasát és a fejét ököllel ütötte. A gyerek ekkor sírni kezdett, de az erőszakos fiatal még ekkor sem hagyta abba a támadást.

A Pásztói Járásbíróság a vádlottat pénteken bocsátotta próbára 1 év 6 hónapra. A fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt fog állni a próbaidő alatt. A bíróság elkobozta a légpuskát és a bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a vádlottat, ami közel 200 ezer forint - közölte a bíróság.

2023. január 27. 17:58
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért Sebestyén József családja számíthat a kormány segítségére. Ezt Orbán V...
Megdöbbentek a strandolók, azt gondolták, cápát látnak a Balatonban, erről felvétel is készült néhány napja Tihanyná...
Rejtélyes üzemanyag-ellátási zavar okozhatta az Air India repülőgépének tragédiáját még júniusban. Az Ahmedábádból L...