Máris repül a Megasztár győztese, Máté elárulta, hogyan éli meg

A Megasztár győztese a gyermekkori álmait éli meg.

A Megasztár tehetségkutató showműsor alapjaiban változtatta meg az idei évad győztesének az életét. Gudics Máté tele van fellépésekkel, magán érzi a közönség szeretetét, közben két új dalt is szerzett és reményei szerint az évben egy új lemez is megszülethet. Ám most a legnagyobb fordulat az, hogy Los Angelesbe utazhat – mesélte a Mokka hétfő reggeli adásában.

Az énekes útja nem véletlenül vezet az amerikai városba, ugyanis a Megasztár nyerteseként nemcsak 40 millió forinttal lett gazdagabb. Lehetőséget kapott arra is, hogy a Paramount Recording stúdiójában rögzítsék egyik vadonatúj szerzeményét, és hozzá videóklipet is készítenek. Az angyalok városába tehát nem pihenni megy, hanem dolgozni, a felesége sem kíséri el. A TV2 stábja azonban mellette lesz, és mindenben segíteni fogja. A rövid, de intenzív időszak szinte minden percét munkával töltik majd.

Erre vágytam gyermekkorom óta, hogy ilyen úton el tudjak indulni, és azt gondolom, hogy nagyon jó felé haladok. Tényleg nagyon jó a stáb, ami körülvesz, és nagyon sokat segítenek. Azt gondolom, hogy tök jó kohézióban tudunk együtt dolgozni

- fogalmazott Máté, aki óriási várakozással tekint az út felé, tele van energiával és tenni akarással.

Az énekes élete elképesztő fordulatot vett, a Megasztár megadta neki élete nagy lehetőségét, ugyanis a Los Angeles-i stúdióban olyan elődök rögzítették dalaikat, mint Michael Jackson vagy Celion Dion.

Címlapfotó: TV2 Mokka

2025. január 06. 10:37
A Tisza Párt lelkes agitátoraként működik Látó János. Ő az az internetes prédikátor, aki – Kocsis Máté tegnapi közlé...
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Vonattal ütközött egy autó pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagynál, a kocsit vezető nő életveszélyesen ...
VONATBALESET - A fék helyett a gázra lépett az autós, ezért történt brutális vonatbaleset Apagynál. A vonaton 20-an ...
Igazán izgalmas pillanatokra számíthatunk szombat este, hiszen Londonban összecsap a két legendás klub, a Chelsea és...
family
Egyetlen rossz mozdulat is végzetes lehet, mégis nap mint nap vállalják a kockázatot. Most testközelből láthatjuk a ...
family
időjárás-jelentés, 2025. október 3., péntek